Homály fedi a sötétséget a Felső Tisza-parton

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

fk_hfc21_gs

Pénteken nem tudták végigjátszani a Csongrád megyei I. osztály nyitómérkőzését: a helyzetet a létesítményt üzemeltető Szegedi Sport és Fürdők Kft. kell, hogy megoldja.

Mintegy 50 percnyi futballt engedélyeztek pénteken a Felső Tisza-parti stadion műfüves pályájának kandeláberei. A Csongrád megyei I. osztály nyitómérkőzése, az FK 1899 Szeged – UTC találkozó a második félidő elején félbeszakadt, miután a négyből két világítótest is meghibásodott, majd ugyan az egyik életre kelt, de az egyik kispad felőli rész továbbra is sötétségben maradt, a mérkőzés játékvezetője pedig az ellenőrrel konzultálva úgy döntött, a rossz látási viszonyok miatt nem lehet végigjátszani a találkozót. “Jeleztük a bérbeadónak, a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek a történteket, várjuk az intézkedést. Két hét múlva van a legközelebbi hazai mérkőzésünk, reméljük, addigra orvosolják a problémát. Tekintve, hogy bérlők vagyunk, nem tudunk mit csinálni, várjuk a fejleményeket” – mondta Havas Péter, az FK 1899 Szeged elnöke, aki hozzátette: az egyesület vezetéséhez nem jutott el, hogy a mérkőzés előtt lett volna probléma a világító berendezéssel.

A bajnokság előtt az MLSZ illetékesei jóváhagyták a mérkőzések villanyfényben való megrendezését a Molnár Zsozsi lelátó előtt, azonban a megfelelő világítás nélkül erre aligha lesz lehetőség. Tavaly októberben másfél év után játszottak újra villanyfényben a Felső Tisza-parton, amivel visszatért az FK Szegedet korábban is jellemző hangulat a pálya köré. Mint azt Havas Péter elmondta, az önkormányzatot ugyan keresték a világítás, valamint a műfüves játéktér felújítása ügyében is, azonban a pálya tulajdonjogával rendelkező önkormányzat ezt nem támogatta. “Reméljük, hogy ez a kéthetes időszak elegendő arra, hogy kijavítsák ezt a problémát. Nem csak mi használjuk a pályát, így a megoldás nem csupán a mi érdekünk. Ugyanakkor az esti időszakban nagypályás mérkőzést nem lehet máshol játszani Szegeden, csak itt” – mutatott rá a diszkoszvetősök elnöke. Amennyiben a versenybizottság úgy dönt, hogy az elejétől fogva újra kell játszani a találkozót, az sportszakmailag sem érinti előnyösen a két felet. “Borít mindent, ráadásul az sem lett volna mindegy, ha győzelemmel kezdtük volna a szezont. Sok néző volt, a félelmeinkkel szemben legalább 200-an voltak a Felső Tisza-parton, mindenki csalódottan távozott. Futballhangulat uralkodott, az osztály szintjéhez képest jó meccs is volt” – mondta portálunknak Havas Péter.

Az ügyben természetesen kerestük a Szegedi Sport és Fürdőket is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket!

Előző sztori

Hagyó-per: szeptember 7-én kezdődik a másodfokú tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán

Következő sztori

Újabb nemzetközi rangsoron került a világ legjobbjai közé az SZTE