Közélet

Gigaberuházásban vesz részt, és létszámot bővít a Dél-Konstrukt Zrt.

Gigaberuházásban vesz részt, és létszámot bővít a Dél-Konstrukt Zrt.

2017. augusztus 8., kedd
Gigaberuházásban vesz részt, és létszámot bővít a Dél-Konstrukt Zrt.
epitkezes_tervrajz

Rekord méretű, nettó 200 milliárd forint keretösszegű gigatenderben vehet részt a szegedi Dél-Konstrukt Zrt. – írta a napi.hu.

A portál a közbeszerzési eredménytájékoztató alapján közölte, hogy a kiírás nyerteseinek a közszféra európai uniós támogatású energiahatékonysági beruházásainak, valamint energetikai felújításainak megvalósítása lesz a feladata a következő négy évben. A beruházás részben műemlék épületeket is érint. A fejlesztések végrehajtásában a szegedi vállalkozás mellett a biatorbágyi West Hungária Bau Kft. és a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. vesz részt. A Dél-Konstrukt Zrt. a SZEGEDma.hu megkeresésére megerősítette, hogy már a szerződéskötés is megtörtént, ami miatt jelentős, 50-100 fős létszámbővítést is terveznek. Mint írták, büszkeséggel tölti el őket, hogy ilyen komoly volumenű országos munkákban kaphatnak szerepet Szegeden működő építőipari vállalkozásként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.