Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Családügyi kabinet alakul

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Balog Zoltán

Balog Zoltán vezetésével új kabinet alakul – adta hírül a Magyar Közlöny.

A Kormány létrehozza a Családügyi Kabinetet – olvasható a Magyar Közlöny hétfői számában. Az új kabinet feladata a kormányzati előterjesztések, kormányzati fejlesztési programok, kormányzati szakpolitikai stratégiák, valamint a  központi költségvetésről szóló törvény tervezetének népesedés- és családpolitikai szempontból való vizsgálata és véleményezése, a családpolitikai intézkedések rendszerének és eredményességének folyamatos vizsgálata, valamint a javaslattétel a Kormány számára egyes népesedéspolitikai szempontból fontos jelenségek vizsgálatára.

A kabinet elnöke az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán, a kabinet tagjai: Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter, illetve Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. A családügyi kabinet ülésére állandó jelleggel meghívott tagja Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A Kabinet elnöke és a Kabinet tagja a Kabinetben végzett tevékenységéért tiszteletdíjban vagy más juttatásban nem részesül.

Tovább olvasom

Közélet

Állítsák vissza az ingyenes parkolást a rakparton! – követeli Haág Zalán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Közlemény.

Tovább olvasom

Egészség

Amíg nincs vakcina, csak az eddigi módon lehet védekezni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mondja Szlávik János infektológus.

Tovább olvasom

Egyetem

Népszerű a szegedi Talent-díj átadásáról készült rövidfilm

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Több mint tízezren nézték meg a virtuális díjkiosztót.

Tovább olvasom

Aktuál