Közélet

Az izraeli kormány be akarja zárni az Al-Dzsazíra helyi irodáját

Az izraeli kormány be akarja zárni az Al-Dzsazíra helyi irodáját

2017. augusztus 6., vasárnap
Az izraeli kormány be akarja zárni az Al-Dzsazíra helyi irodáját

Az izraeli kormány be akarja zárni a Katarból irányított Al-Dzsazíra pánarab hírtévé helyi irodáját - jelentette az izraeli kettes kereskedelmi tévécsatorna híradása vasárnap.

Ajúb Kara

médiaminiszter vasárnapra összehívott sajtótájékoztatóján ismertette az Al-Dzsazíra izraeli korlátozásának szándékára vonatkozó szándékát. Mint mondta, a tévétársaság helyi irodáinak a bezárását, a munkatársak újságíró-igazolványának a bevonását, és a műholdas adások felszámolását tervezi, mert Kara szerint a tévé "támogatja a terrort". Korábban

Benjámin Netanjahu

miniszterelnök élesen bírálta az Al-Dzsazíra helyi munkáját, és adásaik elsötétítésére szólított fel. Kara azt is hangsúlyozta, hogy lépései egyenes folytatását jelentik a régió szunnita országaiban korábban megszületett határozatoknak, amelyek szerint a pánarab tévétársaság támogatja a terrort és a vallási szélsőségeket. "Úgy látom, hogy ezek az országok mind intézkednek, miközben mi csak állunk. Arabul ezt úgy értelmezik, hogy mi is a terror oldalán vagyunk, Irán, a Hezbollah és a Hamász oldalán" - jelentette ki Ajúb Kara. A sajtótájékoztatón nem jelölt ki határidőt az izraeli törvényi háttér megváltoztatását is megkövetelő lépések számára. "Én vagyok a kormány egyetlen arab anyanyelvű tagja (Kara drúz származású), engem nem lehet átverni azzal, hogy külön-külön működik egy arab és egy angol nyelvű Al-Dzsazíra. Felismerem, amikor a tudósítás uszítássá válik a szabad véleménynyilvánítás helyett" - emelte ki az izraeli miniszter. Egy héttel ezelőtt, még Benjámin Netanjahu fenyegetésére válaszul az Al-Dzsazíra illetékesei azt hangoztatták, hogy nem hagynak fel a palesztin területeken zajló események közvetítésével, és szükség esetén a bírósághoz fordulnak. Az izraeli miniszterelnök elsősorban a Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen, az al-Aksza mecsetnél történő eseményekről készült tudósításaikat bírálta. "Egyfolytában erőszakra uszítanak" - írta Facebook bejegyzésében akkor a kormányfő. "Többször is kértem már a jeruzsálemi irodájuk bezárását" - tette hozzá Netanjahu. Jordánia és Szaúd-Arábia a közelmúltban bezárta a tévétársaság helyi irodáit. Ezen kívül Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban és Bahrainban is letiltották adásainak közvetítését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.