Közélet

Az augusztusi viharok az átlagosnál több kárt okoztak

Az augusztusi viharok az átlagosnál több kárt okoztak

2017. augusztus 15., kedd
Az augusztusi viharok az átlagosnál több kárt okoztak

Az elmúlt két hétben a viharok több kárt okoztak, mint a nyári időszak eddigi legviharosabb heteiben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

A két hétben csaknem 1,45 milliárd forint kárt okoztak a viharok, 16 500 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz - írta a Mabisz. Kiemelték, hogy a biztosító társaságokhoz az augusztus 10-13. közötti viharkár miatt kedd reggelig több mint 8500 kárbejelentés érkezett, a becsült kárérték megközelíti a 850 millió forintot. A közlemény szerint a múlt heti viharok is illeszkedtek abba az elmúlt éveket is mind jobban jellemző tendenciába, hogy egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen idézve elő súlyos károkat. A múlt hétvégén a legsúlyosabb károk Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében történtek. A települések közül Szombathely, Sárvár, Zalaegerszeg és környéke volt leginkább érintett. A korábbi hónapokkal ellentétben most nem a mezőgazdaságot, hanem túlnyomórészt az ingatlanokat érte kár, átlagosan százezer forint értékben - közölte a Mabisz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.