Viráglopásra specializálódtak a tiszakürti tolvajok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

rendorseg_viraglopas

A rendőrség vádemelést javasol három tiszakürti lakossal szemben, akik húsznál is több csongrádi és cibakházi ingatlanból loptak virágokat és dísztárgyakat.

A gyanú szerint a 45 éves asszony, valamint a 46 és a 24 éves férfi 2017 márciusától, két hónapon át huszonegy ház előkertjéből, valamint udvarából cserepes növényeket és dísztárgyakat loptak el – írja a police.hu. A gyanúsítottak a zsákmányukkal saját otthonukat díszítették. Az adatgyűjtést követően a csongrádi nyomozók megállapították a tolvajok személyazonosságát és a rendőrkapitányságra előállították őket. A feltételezett elkövetők a bűncselekmények elkövetését elismerték. Ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.

Előző sztori

Ostromgéppel is készülnek a Nándorfehérvári Emléknapokra

Default thumbnail
Következő sztori

Szalmabálák gyulladtak ki Szegeden

Legutóbbi hasonló cikkek