Sport

Szegediek a hazai amerikai futball élvonalában + FOTÓK

Szegediek a hazai amerikai futball élvonalában + FOTÓK

2017. július 31., hétfő
Szegediek a hazai amerikai futball élvonalában + FOTÓK
amerikai_focisok003kf

Július 8-án rendezték meg a Magyar Amerikai Futball Szövetség legjelentősebb eseményét, a XII. Ratio Media Hungarian Bowlt. A Hungarian Football League döntőjén a Budapest Cowbells győzedelmeskedett a Miskolc Steelers ellen, ezzel visszavágva az acélvárosiaknak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért.

A budapesti csapatot szegedi kötődésű játékos is erősítik, akik közül többen az egykori városi csapatban, a Szeged Bats-ben kezdték el szárnypróbálgatásaikat. A Bats az évek során megszűnt, azonban a csapat kiemelkedő játékosai jelenleg is az amerikai futball berkein belül remekelnek.

Demeter Ádám

,

Kispál Gábor

,

Németh Bence

és testvére,

Németh Márton

erősítik a pesti alakulatot. Közülük Demeter és Németh Márton jelenleg is Szegeden tartózkodnak, csupán az edzésekre, valamint a meccsekre járnak fel Budapestre. Az idősebbik Németh Pesten, Kispál pedig Debrecenben él. Továbbá említést érdemel még az ellenfél csapatából

Menczel Dániel

is, aki ugyancsak szegedi származású, de jelenleg Miskolcon játszik.

steelers_cowbells_hfl_10

A Cowbells 2014-ben alakult, s rögtön meg is nyerték a döntőt. A rákövetkező évben nem jutottak el addig, 2016-ban pedig kikaptak a Miskolctól. Demeter Ádám, a védelem játékosa kitért rá, hogy nem számított ilyen szoros mérkőzésre, mivel a Steelers sztárjátékosa,

Troy Rice

hiányzott a miskolci brigádból. A mérkőzés elején a Steelers 93 yardos meneteléssel szerzett pontokat és előnyt magának, amit a Cowbells sem hagyott annyiban, és

Czirók Márton

elkapásával került sor az egyenlítésre. A második negyed szegényesebb volt pontok terén,

Sviatkó Gábor

44 yardos field goalja hozott 3 pontot a miskolciaknak. Demeter Ádám kiemelte, nem vette kedvüket a játéktól az sem, hogy a félidőben hátránnyal vonultak le a pályáról. A Cowbells a szezon során többször is bizonyította, hogy vert helyzetből is képes felállni, és a mentális ereje igazán magas. A harmadik negyed során az irányító,

Váry Tamás

passzát követően ismét Czirók szerzett touchdownt a budapestieknek. A bajnoki címet végül a Cowbells könyvelhette el magának 14-10-re. „Hasonló volt a helyzet a tavalyi döntőhöz, csak akkor a Steelers bizonyult felkészültebbnek” – emlékezett vissza a 2016-os döntőre Németh Márton. Az amerikai futballal kapcsolatban idén nagy előrelépés történt. A tavalyi év során adták először a bajnokság döntőjét a televízióban, idén pedig már több meccset is közvetítettek a repertoárból, a sugárzások pedig a következő években is rendszeresek lesznek. A médiatámogatottság egyre magasabb, illetve a sport iránt is egyre többen érdeklődnek, amit tükröz az is, hogy a Hidegkúti Nándor Stadionban telt ház fogadta az összecsapó feleket. A döntőket az utóbbi években négy-ötezres közönség előtt játsszák, ugyanakkor maga a sportág még mindig amatőr szinten áll. Demeter véleménye szerint most látszik egy tendencia a félprofi irányba való elmozdulás lehetőségére, ami azt jelenti, hogy vannak csapatok, ahol már nem kell tagdíjat fizetni, mivel a költségeket szponzorok bevonásával meg tudják oldani. A HFL minden csapatának van fizetett külföldi játékosa, tehát a támogatottság növekedése kimutatható az utóbbi években. Természetesen ez még nem mérhető a hazai nagy csapatsportokéhoz, elinduláshoz azonban maximálisan megfelelő. A Cowbells jelenleg 6-7 edzővel dolgozik, akik játékos múlttal is rendelkeznek, ami hatalmas előnyt jelent a futballisták felkészítésében. Demeter Ádám megjegyezte, hogy: „jelenleg a legjobb edzői gárda nálunk található. A budapesti alakulat minden téren a szervezettségre törekszik, ami júliusban meg is hozta a gyümölcsét. A meccsek után mindig videós elemzéseket tartunk, hogy a legkisebb hibákat is kiküszöböljük”.

steelers_cowbells_hfl_2

Demeter Ádám hangsúlyozta, hogy a ligában a legtöbben amatőr játékosok. „Ez egy komolyan vett hobbi, amit a helyén kell kezelni, hiszen a legtöbben munka mellett foglalkozunk a sporttal. Elmondható, hogy megvan még az egészben az az amatőr báj, ami az erejét adja, hiszen a játékosok szívvel-lélekkel jelen vannak a pályán. Nem akarok jósolgatni, de tíz-tizenöt éven belül várható a változás, amikorra félprofi szintre teljesen ki tudja nőni magát a hazai amerikai futball.” Németh Márton kijelentette, hogy jövőre ismét a döntőbe jutás és a győzelem a cél. A játékos fontosnak tartja a felkészülés során a sérülések elkerülését, valamint a megfelelő utánpótlás felnevelését is, hogy a minőségi csere lehetősége meglegyen a ligában. 2013 óta vannak kezdeményezések a magyar amerikaifutball-válogatottal kapcsolatban, azonban idén látszik komolyabb fejlemény ezen a téren. Az augusztusi edzőtáborra készülnek jelenleg minden erejükkel a szegedi kötődésű játékosok is. Az első idei válogatott meccs szeptember 16-án lesz a szlovákok ellen a Hidegkúti Nándor Stadionban. A liga fejlődésével párhuzamosan a válogatott is komolyodik, ami jó irányt mutat a jövőre nézve az amerikai futballnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.