Sport

Strandfoci: a ráadásban maradt alul az FC Junior Sport

Strandfoci: a ráadásban maradt alul az FC Junior Sport

2017. július 1., szombat
Strandfoci: a ráadásban maradt alul az FC Junior Sport
siofok_junior_sport_07_01_fb

A házigazda Siófok ellen ugyan sikerült hátrányból egalizálnia, de végül kikapott az FC Junior Sport szombati első mérkőzésén.

A pénteki győzelmet követően szombaton két találkozó vár az FC Junior Sportra, délelőtt a házigazda Siófokkal találkoztak Deák Donáték. Nem túl gólgazdag meccset vívott a két együttes: egy büntetőből Filip Gac szerzett vezetést a Szegednek, amit szentes Bíró Tamás egy távoli bombával meg is tudott duplázni. A Balaton-partiak szépítését követően visszaállt a kétgólos különbség, majd a sormintát követve ismét siófoki gól következett - csak hogy erre nem akart érkezni válasz a Junior Sporttól, így egy szép ollózás után kiegyenlített a Siófok. A háromszor 12 perc letelte után is döntetlen maradt, így következhetett a ráadás: a középkezdésből rögtön betalált a Siófok, amit még Szentes Bíró kiegyenlített, de ismét jött egy fellőtt labda utáni ollózás, amivel újból vezetni tudott a Siófok - ezzel pedig meg is nyerte a meccset. Ezzel elszenvedte első idei vereségét az FC Junior Sport a strandlabdarúgó NB I-ben, a szegediek 16 órától az Eger ellen javíthatnak.

Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, 1. forduló

FC Junior Sport - Siófoki Bányász SE 4-5 (2-1, 1-1, 0-1, 1-2)

Siófok, MLSZ Beach Aréna. Vezette: Legeza László, Bedi Tamás, Takács Ryan Lee.

FC Junior Sport:

Lipők - Szentes Bíró, Rutai, Deák, Gac. Csere: Vasas (kapus), Popovics, Csanády, Rádi, Takács, Rozs. Vezetőedző: Paulo Marcelo Rocha.

Siófok:

Pálfi - Ivancsics, Bocsev, Mester, Udvardi. Csere: Czerula, Bagi, Bene, Lübkemann, Göttlinger, Andermann, Gergye, Turós, Szabó D., Török, Lapos, Németh, Gruber, Balogh B., Ali Mohammad, Al Waleed, Ahmed Beshr Salem. Vezetőedző: Mohamed Abbas Mohamed.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.