Közélet

Soltész: ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek

Soltész: ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek

2017. július 3., hétfő
Soltész: ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek

Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Soltész Miklós

közölte: a pályázók projektenként minimum 70, maximum 450 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek európai uniós forrásból. Az államtitkár rámutatott: az elmúlt hat évben 2,4-szeresére nőtt az egyházak és 1,5- szeresére a civil szervezetek közfeladat-ellátása a szociális és gyermekvédelmi területen, ezért fontos, hogy plusz segítséget kapjanak a kormánytól munkájukhoz. Soltész Miklós kitért arra, hogy miközben a szociális és gyermekvédelmi területen 2010 óta egyharmadával nőtt az ellátottak száma, addig a támogatásuk megduplázódott. Nem igaz tehát, amit az ellenzék állít, hogy romlott a helyzet ezeken a területeken - mondta.

Czibere Károly

, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ismertette: a pályázat célja a szociális és gyermekvédelmi ellátást nyújtó szervezetek szakmai, módszertani és informatika fejlesztése. Ezek a szervezetek sokszor országos hálózatként működnek, és fontos, hogy az egyes helyeken lévő "tudástőkét" összegyűjtsék és megosszák - hangsúlyozta. Mint mondta, reményeik szerint a pályázat segít, hogy a szervezetek fejleszthessék saját szolgáltatórendszerüket, új módszertani, szakmatámogató rendszereket dolgozzanak ki, és így rugalmas válaszokat tudjanak adni az újabb és újabb kihívásokra.

Schanda Tamás

európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a támogatás száz százalékos, vagyis nincs szükség saját forrásra. Tájékoztatása szerint a pályázaton az intézmények működésének hatékonyságfejlesztését, az intézményirányítás megerősítését, új irányítási rendszerek kidolgozását és bevezetését támogatják. Pályázni lehet emellett a szervezetek működését összehangoló rendszerek és a működést segítő informatikai rendszerek kialakításával. Schanda Tamás hozzátette: egy-egy projekt megvalósítása legalább 18, legfeljebb 30 hónap kell, hogy legyen. A benyújtási határidő július 10. A pályázati kiírás a www.palyazat.gov.hu oldalon található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.