Sport

Hetedik aranyát nyerte a Szegedi Sárkányhajó Egyesület + FOTÓK

Hetedik aranyát nyerte a Szegedi Sárkányhajó Egyesület + FOTÓK

2017. július 8., szombat
Hetedik aranyát nyerte a Szegedi Sárkányhajó Egyesület + FOTÓK
sarkanyhajo023kf

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar válogatottak a Szegeden zajló nemzetközi és klub sárkányhajó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A klubcsapatok délelőtti versenyében ismét aratott a Szegedi Sárkányhajó Egyesület, amely már hetedik aranyát nyerte a kontinensviadalon.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának beszámolója szerint ezen a versenynapon a tízüléses sárkányok 500 méteres összecsapásai zajlottak, a magyar győzelmet a masters női versenyzők szolgáltatták, akik a német és az olasz egységet fölényesen maguk mögé utasítva nyertek. A hazai férfi egység a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A senioroknál a mix csapat ezúttal sem bírt az oroszokkal, de második helyük bravúrosnak mondható, mert nagyot hajrázva utasították maguk mögé az ukránokat, a női csapat pedig harmadik lett. A klubversenyekben a Szegedi Sárkányhajó Egyesület újabb két aranyérmet nyert, a gárda a senior mix és senior női versenyben győzött, utóbbi számban a szegedi Hidragén szerezte meg a bronzérmet. A senior férfiak versenyében az ukrán Otoman Lviv és az orosz Storm mellett a Dragonmasternek sikerült felállni a dobogó harmadik fokára, de a masterseknél is jutott érem a magyaroknak: mixben az ESMTK a második lett, a hölgyeknél az Óbudai Sárkányok BKV A csapata ezüst-, az Old Lake Dragon bronzérmet szerzett. Vasárnap a húszüléses 500 méteres és a tízüléses 2000 méteres versenyekkel zárul az Európa-bajnokság a Maty-éren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.