Közélet

Összekeverték a fiával – 860 kilométert autózhatott a KSE-per „tanúja”

Összekeverték a fiával – 860 kilométert autózhatott a KSE-per „tanúja”

2017. július 7., péntek
Összekeverték a fiával – 860 kilométert autózhatott a KSE-per „tanúja”
kse-per004kf

Újabb tanúkat hallgattak meg a KSE-per tárgyalásán. A cég korábbi könyvelője részletesen mesélt a kft. működéséről, s a vádlottak szerepéről. Egy kosárlabdaügynök Európában bevett gyakorlatnak nevezte az arculati szerződéseket. Rajtuk kívül tévedésből meghallgattak egy volt kosárlabdázót, akit összekevertek játékosügynök fiával.

- „Ismeri az ön mögött ülő vádlottakat?” - „Azt kell mondanom, hogy senkit nem ismerek.” - „A Kecskeméti KSE Kft. elnevezés mond-e önnek valamit?” - „Igen, hallottam már róluk, játékoskoromban játszottam is ellenük.” A KSE-per tanúmeghallgatásán zajlott le ez a furcsa párbeszéd. Egy perc múlva kiderült, a 74 éves

Tvordy Györgyöt

, az egykori válogatott kosárlabdást összekeverték fiával,

Gáborral

, aki játékosügynök. Az ügyész ugyanis azt hitte, a G. rövidítés a György keresztnevet takarja. A néhány perces párbeszéd érdekében 430 kilométeres távolságból autózott Szegedre az idős sportoló. Más tanúkkal sem volt nagyobb szerencséjük, az idézett hét személyből hármat hallgathattak meg. Az ügyészség folytatólagosan elkövetett

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés

bűntettével, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádol hat embert. Összesen 452 millió forint nyomát keresik, a döntő részben a kecskeméti önkormányzat tulajdonában álló cég ugyanis ennyit fizetett ki a három érintett cégnek marketing- és reklámtevékenységet elszámolva. Az ügy szegedi vonatkozása, hogy az érintett vállalkozások egyike - a negyedrendű vádlottként helyet foglaló M. Richárd volt válogatott kézilabdás által vezetett - Sport Group Invest Kft., amely a vádirat szerint 170 millió forintot vett fel reklámtevékenységért, miközben ezért valódi teljesítést nem végzett, a pénzt a sportolók fizetésének kiegészítésére költötték. A korábbi tárgyalásokról cikkeinket

itt találják.
kse-per008kf

Délelőtt két könyvelőt szólaltattak meg tanúként, egyikük az általa könyvelt cégekről minimális információt mondott le, nagyobb részt megismételve korábbi vallomását.

Molnár Antal

viszont vállalta hangját és arcát, kifejezetten bőbeszédű volt, s a dokumentumok mellett kitért arra is, hogy szóban miket hallott. A vádlottak mindegyikét – egy kivétellel - felismerte,

Vörösmarty Attilát

, a KSE marketingigazgatóját pedig még korábbról ismerte, baráti kapcsolatot ápolt vele. Molnár 2009 nyarától az év végéig látta el a cég könyvelési feladatait, majd szerződése lejártával átvette a munkát tőle a harmadrendű vádlott, azaz

K. Márta

. A bírónő kérdésére elmondta, ugyan sokszor vettek ki készpénzt a bankból, de ennek nem volt nagy költsége. Mindezt a váratlan kiadások – például a játékosoknak bérelt lakások díjának kifizetése – felmerülésével indokolta. A külföldi játékosoknál komoly nehézségeket okozott, hogy TAJ kártyájuk lehessen, de ezt is sikerült megoldaniuk. A sportolókat alapfizetésre jelentették be, másról nem tud, mert az arculati szerződések alapján járó összegeket más cégeken keresztül fizették ki. Úgy tudja, ezekből a játékosok kaptak, s ezt szerződésben is lefektették – forrásként

M. Richárd

szóbeli elmondására hivatkozott régebbi tanúvallomásában. Veszteséges volt a KSE, amikor lejárt a szerződése, mert a bevételeknél többet költöttek. 2009-ben szponzori pénzekből több mint 20 millió forint folyt be (korábbi tanúvallomásában 100 milliós nagyságrendet említ a Hírös Sport Invest Kft.-nél) – elosztásukról állandó vita folyt a szakosztályok között. A szponzorok nem kérdezték meg, mire megy el a pénz. Komoly tartozásokra emlékszik a szállítások terén, kifizetetlen számlák voltak. A határidők kezeléséért az elsőrendű vádlott,

F. Zoltán

felelt. Elköltötték a beérkező pénzeket megérkezésük után azonnal – először az arculati szerződésekkel kezdték.

kse-per009kf

Megemlítette a volt szegedi edzőt,

Skaliczki Lászlót

is, akit emlékei szerint betéti társaságán keresztül fizettek ki. (2008-tól 2010-ig volt edző Kecskeméten a sportoló.) Korábbi vallomásában elmondta, 2009-ben beszámlázott a Sport Group Invest Kft., M. Richárd cége. A negyedrendű vádlott Skaliczkin keresztül került kapcsolatba a kecskeméti sporttal, a cég reklámjogokat és arculatszerződést számlázott be a társasághoz. Azonban az adóhatóság nem engedte visszaigényelni az adót, amíg ő ott volt, a vizsgálatot pedig folyamatosan meghosszabbította – állította korábbi tanúvallomásában Molnár. Szintén itt említette, hogy bruttó 90 ezer forintra jelentették be a játékosokat, s ezt egészítették ki a Sport Group Investes megállapodások. Mikor a Hírös Sport Invest Kft. helyett átvette a Kecskeméti KSE Kft., akkor folytatták az addigi gyakorlatot. Úgy emlékezett rá, hogy a Kecskeméti KSE megalapításának ötlete Vörösmartytól származott, s ő is tett javaslatot a vezetőre – ezt a két kijelentést a másodrendű vádlott határozottan cáfolta. M. Richárd illette a legtöbb kommentárral a tanúvallomást. Elmondása szerint ő nem reklámtevékenységet végzett, hanem szakmai tanácsadást nyújtott a szakosztálynál. Visszautasította, hogy ebből az összegből bárkit is kifizetett volna. Megjegyezte, Molnár könyvelősége után végül a NAV (APEH) által visszatartott, 20 milliónál is nagyobb összeget engedte visszajuttatni az adóhatóság.

Vinkó László

menedzsert, kosárlabdaügynököt is meghallgatták, ő 2009-2010-ben közvetített játékosokat és egy edzőt Kecskemétre. Tájékoztatta arról a bíróságot, hogy ő kereste meg a kecskemétieket, ez bevett gyakorlat a szakmájában. Általánosságban elmondta, FIBA-kompetens, nettó összegű szerződéseket kellett egy-egy játékossal kötnie a kluboknak. Az az egyesület dolga, hogy ezt az összeget milyen módon fizeti ki. Az arculati szerződések kötését egész Európában bevált formának nevezte. Egy szerb edzőt és két játékost – egy litvánt és egy amerikait – adott „csomagban”, ezért mintegy 3000 eurót kért, erre még rákerült az áfa. A szerződéstervezetet ő készítette el, ezt a két játékos aláírta, a litván mintegy 3 ezer eurót, az amerikai 4-4,5 ezer dollárt kereshetett ennek eredményeképpen havonta.

Sztoján Ivkovity

, az edző nem írta alá a szerződést, de mindezek ellenére dolgozott a KSE-nél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.