Közélet

Nyolc mázsa búzát gyűjtöttek Szőregen a Magyarok Kenyere programhoz

Nyolc mázsa búzát gyűjtöttek Szőregen a Magyarok Kenyere programhoz

2017. július 18., kedd
Nyolc mázsa búzát gyűjtöttek Szőregen a Magyarok Kenyere programhoz
magyarok_kenyere02_gs

Szegeden a hajléktalanok és rászorulók étkeztetését felvállaló alsóvárosi ferenceseknek is juttatnának a Magyarok Kenyere jótékonysági program keretében összegyűjtött búzából őrölt lisztből – hangzott el a búzabegyűjtésen Szőregen, ahol nyolc mázsányi kenyérnek valót adtak össze a környékbeli termelők.

Az elmúlt hét év során folyamatosan bővült a

Magyarok Kenyere

program Szőregen, a gazdák egyre több búzával járulnak hozzá a jótékonysági kezdeményezéshez, idén már gazdareggelivel is várták az adományozókat. „Szegedi gazdákon kívül Ferencszállásról, Deszkről, Kübekházáról, Újszentivánról, Tiszaszigetről hoztak búzát, vagyis a környező települések mindegyike csatlakozott” – tudtuk meg

Rózsavölgyi Józseftől

(Fidesz-L.É.T.). A jótékonysági búzagyűjtésen

B. Nagy László

fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy idén a hazai termésátlag 5,2 tonna körül várható hektáronként, amit ha összevetünk a nagyjából egymillió hektáros vetésterülettel, 5,2 millió tonna búzát jelent. Megjegyezte, ha ebből levesszük szokásos éves 1-1,5 millió tonnás exportot, akkor is biztonsággal állítható, hogy a hazai keresletnek megfelelő mennyiség megtermett Magyarországon, akár étkezési, akár a takarmánybúzáról beszélünk. „Mivel globálisan is jelentős a búzatermés, így nem érdemes arra számítania a gazdáknak, hogy 50-60 ezer forintos tonnánkénti árért el tudják adni azt. Ha összevetjük a világ 735 millió tonnás termelését a hazai 5 millióval, beláthatjuk, nem mi fogjuk jelentősen befolyásolni az árakat, ezért Magyarországon a minőségi búzatermesztésre érdemes a hangsúlyt fektetni” – magyarázta a kormánypárti politikus.

Szabó Károly

falugazdász arról tájékoztatott, hogy térségünkben 2800 hektárnyi szántóterület van, ennek 39%-án termesztenek őszi kalászosokat, vagyis 3050 hektár őszi búzát vetettek tavaly ősszel. A növény fejlődésének nem kedvezett, hogy kevesebb, mint 200 milliméter csapadék hullott mindössze július közepéig, ami 300 millivel kevesebb az előző évinél, igaz akkor az éves átlagnál több eső hullott. „Befejeződött a búza aratása, megközelítőleg 4,8 tonna termett hektáronként, amit az időjárási viszontagságokat figyelembe véve jónak mondható. A hozamok igen eltérőek, 210 hektárnyi öntözött területen 9 tonnás átlagtermés volt egy hektáron hibrid búzából, de 4 tonna alatti átlaghozammal is találkoztunk. A talajtípusok és fekvések is nagy szórást mutattak, a gyorsan felmelegedő, rosszabb vízgazdálkodású talajokon 4 tonna felé közelített az átlaghozam, másutt 5,5-6 tonna körüli” – ismertette az adatokat Szabó Károly. Azt is elmondta, hogy térségünkben a termesztett fajtaválasztékban is változás figyelhető meg, eltolódott a német búzafajták felé. Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő egy javaslattal is előállt, az egybegyűlteknek kifejtette, azt szeretné, hogy a megőrölt lisztből jusson az alsóvárosi ferenceseknek is, akik szegénykonyhát üzemeltetnek, s szerinte érdemes lenne országos szinten a hajléktalanellátást is támogatni az adományokból. Az elmúlt években ugyanis kinőtte magát a kezdeményezés, jóval több kenyérnek valót adnak össze a hazai gazdák, mint amennyire a

Böjte Csaba

vezette dévai Szent Ferenc Alapítványnak szüksége van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.