Közélet

Németországban őrizetbe vettek három terrorgyanús iszlamistát

Németországban őrizetbe vettek három terrorgyanús iszlamistát

2017. július 26., szerda
Németországban őrizetbe vettek három terrorgyanús iszlamistát

Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek szerdán három szélsőséges iszlamistát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A Rostock térségében fekvő Güstrow-ban és Boldebuckban terrorelhárító alakulatok részvételével végrehajtott akcióban több helyszínen házkutatást is tartottak. Az NDR szerint robbanószert kerestek. A beszámoló szerint Boldebuckban helyiek azt mondták, hogy hajnalban - a hatósági rajtaütés előtt - hangos zajra és fényvillanásokra riadtak álmukból. Lorenz Caffier tartományi belügyminiszter közölte, hogy az intézkedéssel egy "konkrét veszélyhelyzetet" hárítottak el és sikeres csapást mértek az iszlamista terrorizmusra. A szövetségi legfőbb ügyészség az eljárás érdekeire hivatkozva csak az akció tényét erősítette meg, és közölte, hogy az eljárást állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítése miatt indították. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság értesülése szerint a legfőbb ügyészség több napja indította az eljárást, és a rendőrség megfigyelte a gyanúsítottakat. Őrizetbe vételüket azért határozták el, mert kedd este "szokatlan aktivitást" tapasztaltak. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője, Holger Münch a napokban egy lapinterjúban azt mondta, hogy már 690 terrorveszélyes iszlamista szerepel a német hatóságok nyilvántartásaiban. Ez új történelmi csúcs, és jelentős emelkedés a tavaly év végi 549-hez képest.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.