Máglyahalál puszta rosszindulatból – a sötét ostobaság szele Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kivegzes_maglyahalal

Mit kapunk, ha összeadjuk a kora újkor vallásháborúinak társadalmi feszültségét az éhínség és aszály okozta népi elégedetlenséggel? Magyarország legvéresebb boszorkányperét, amely az áldozatok száma terén így is nagyságrendekkel elmarad a nyugati-európai üldözésektől.

1728. július 23-án, 289 éve égettek el tizenkét embert a szegedi boszorkányszigeten. Összesen tizennégy halálos ítéletet mondtak ki a szegedi boszorkányperben, egy fiatalasszonyt kegyelemből előző este lefejeztek, neki csak a holttestét égették el, egy terhes asszonyt pedig „szülési szabadságra” engedtek, vagyis csak az után végezték ki, hogy életet adott gyermekének. A tizenkét máglyahalált halt elítélt – hat férfi és hat nő, vagyis a boszorkányperek bíráinak gondolkodását nem kötötték meg szexizmus béklyói, miszerint csak nők lehettek az Ördög cimborái – közt ott találjuk a város egykori szenátorát, Rózsa Dánielt is, aki fő vádlottként lelte halált a tűzben.

„A szegedi boszorkányper rendkívülisége több oldalról is megállapítható: egyrészt viszonylag késői boszorkányper volt, ha európai dimenzióban próbáljuk meg időrendben elhelyezni, a XVIII. század elején már nem nagyon voltak tömegesen nagy port felvert brutális boszorkányperek” – nyilatkozta hírportálunknak Balogh Elemér, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (SZTE ÁJTK) dékánja. A szegedi per másik jellegzetessége, hogy ez volt az a boszorkányper, amelynek eredményeként a legtöbb áldozatot ítélték halálra és végeztek ki Magyarországon, szám szerint 13-at, de körülbelül ennek duplájára tehető az áldozatok száma, a vizsgálatok, a próbák végett.

A megváltás számít, nem az életben maradás

A szegedi boszorkányper a témától eltekintve nem számított rendhagyónak, a kor büntetőjogi szokásrendjének megfelelő mederben zajlott, maga az eljáró bíróság, mint abban az időben általában, a törvényhatóság maga volt, tehát Szeged esetében a városi magisztrátus, mintha ma a város vezetése ma egyben bíróságként is működne, hiszen személyében elkülönült bírósági struktúra országos szinten létezett, de vidéken nem.

Ezekben a perekben a puszta vélekedés, rosszindulat, gyanakvás alapján fogták el az egyes személyeket, akik bekerültek a szegedi várbörtön kazamatáiba és az eljárás részeként elővezették őket. Az eljárás első részében a különböző próbáknak nevezett bizonyítási kísérletek kapták a főszerepet, melyeket a korai középkorból eredeztethető egykori istenítéleteknek egyfajta reinkarnációjaként definiálhatunk, ezek a próbák a rosszindulatú gyanúsításoknak a látszólagos objektiválását szolgálták, a bírák meggyőzését célozták.

A boszorkányokkal kapcsolatban rengeteg ostoba, de teljesen komolyan vett hiedelem élt, ezek közül az egyik a legismertebb az, hogy a boszorkányok fizikailag rendkívül könnyűek, vagyis ha vízbe dobták, akkor a boszorkány nem merült el, mert úszik, mint a parafa. A mérlegelés is ezt a célt szolgálta, valami olyan súlyt tettek a másik serpenyőbe, hogy a prekoncepció ne sérüljön, így a vádlott lett a könnyebb általában.

Vízpróba különlegessége, hogy a próba lényege, hogy a boszorkány úszik a vízen, vagyis az ártatlanság bizonyításához arra volt szükség, hogy a vádlott elmerüljön, ami – mivel a próba alanyát megkötözték – többnyire fulladásos halálhoz vezetett. „Ez pozitív végkicsengésnek számított, ugyanis a halálról máshogy vélekedtek, mint most, a halálra az élet természetes részeként tekintettek, a kérdés nem az volt, hogy mikor és milyen módon hal meg, hanem az, hogy milyen állapotban, a túlvilági üdvösség szempontjából milyenek az esélyei” – hangsúlyozta Balogh Elemér. Hozzáfűzte: a lelki tisztaság szempontjából nem cinizmus azt mondani, hogy aki ártatlanul halt meg, az nem számított tragédiának, mert ártatlan emberként lépett át túlvilágra.

A próbák és kihallgatások során felvett vallomások eredményeiből kialakult az ún. történelmi tényállás, ami nagymértékben a bírák prekoncepcióját volt hivatott megvalósítani, vagyis azt, hogy ezek az emberek az Ördöggel cimboráltak.

Esővel kereskedő katonatisztek

A szegedi boszorkányper sajátos vonásaként említhetjük azt, hogy a bírák konstruáltak egy olyan összeesküvés-elméletet, amely szerint a szegedi boszorkányok hadrendbe tömörülve álltak a gonosz szolgálatába, egy tisztikart alkottak, volt kapitány is Rózsa Dániel személyében, de szerepelt zászlótartó, pohárnok, hadnagy és más tisztek.

A szegedi boszorkányper fő vádja nem volt más, mint az, hogy a gonosz boszorkák eladták az esőt a töröknek. Az egyik vádlott szájából el is hangzott egy ilyen vallomás, miszerint ő eladta a törököknek az ég harmatját és a föld zsírját, ebben a vallomásban nagyon jól tetten érhető az a meteorológiatörténeti tény is, hogy azokban az időkben egy óriási éhínség és szárazság pusztított. E nélkül valószínűleg sor sem került volna az eljárásra.

„Azt tudjuk általában az európai kontextusból, amit a szegedi is megerősít, hogy ezek a nagy egyedi boszorkányperek gyakran valamilyen társadalom-lélektani okkal jól megmagyarázhatóak, legalábbis a kirobbanásuk, az elindulásuk” – fogalmazott az SZTE ÁJTK dékánja. Ez Szegeden egy nagy szárazság, éhínség volt, a szegedi pusztákon hónapokon át nem esett az eső, ilyenkor a népi fantázia villámgyorsan kitalálja, hogy ennek valami oka kell, hogy legyen, ez pedig nem igen lehet más, mint a boszorkányság.

balogh_elemer_kf

Ezek a német mintára épülő eljárások alapvetően idegenek voltak a magyar jogi kultúrától, de ez a szokás is begyűrűzött Nyugatról, és táptalajra talált, de a magyarországi boszorkányperek nagyságrendekkel kevesebb áldozatot szedtek, mint az a nyugat-európai területeken, ahol több százezerre teszik az áldozatok számát, ezekhez képest Magyarországon néhány száz áldozatról beszélünk.

Az eszmeiség, a látszólag, alakilag teljesen szabályos büntetőeljárások lefolytatása az ördöggel cimboráló emberekkel szemben egy európai trend volt, ebbe illeszkedett be Magyarország is. Kicsit később gyűrűzött be, kicsit később halt el, ezért is sajátos a szegedi boszorkányper. „Egy őrültség átvételéről van szó, amely csak nagyon mérsékelten fogott talajt, de itt Szegeden 13 ember, összességében pedig majdnem a duplája, közel harminc ember halt meg” – hangsúlyozta Balogh Elemér.

Bárki lehetett mágia-felhasználó

Mindössze a puszta rosszindulat már boszorkánnyá tett valakit az igazságszolgáltatás szemében. A lehető legpitiánerebb, legegyszerűbb hétköznapi acsarkodások bőségesen elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a városi hajdúk kiszálljanak, letartóztassák az állítólagos boszorkányt, legyen az akármilyen tisztségviselő, hiszen a szegedi boszorkányper fő vádlottja, Rózsa Dániel a város egykori szenátora volt. „Nem válogattak, az ördöggel való cimborálás nem tréfaszámba ment, ha ez a gyanú felmerült valakivel szemben, akkor arra azonnal lecsapott a törvényhatóság szigora és azzal, hogy valaki bekerült a város kazamatájába és megindult egy ilyen eljárás vele szemben, már nagyon kevés esélye maradt” – nyilatkozott a jogász.

Háborús melléktermék

A virágkora a boszorkányüldözésnek Európában nem a középkora tehető, hanem a kora újkorra, az eszmeiség, vagyis az Ördöggel való cimborálás, amely bűnbe viszi az embert, a középkorra nyúlik vissza, de a módszeres büntetőeljárásba csomagolt fellépés a boszorkányokkal szemben a vallásháborúk időszakát jellemezte. A XVI-XVII. században gyűrűzött tovább a vallás okozta ellentét egyre mélyebbre, ami a boszorkányperek képében jelent meg a társadalomban.

„Ebben az időszakban a német területeken volt a legintenzívebb a boszorkányüldözés, ahol a vallásháborúk zajlottak. Rengeteg per aktájában szembesülünk azzal a ténnyel, hogy katolikusokat azért ítéltek el boszorkányság vádjával, mert megmaradtak az ördög hitén, katolikus területeken az újhitűeket azért, mert elpártoltak az igazi hittől.” – részletezte Balogh Elemér.

A perek tartalmát illetően tagadhatatlan a vallással való összekapcsolódás, azonban lényeges elem, hogy a kora újkori, köztük a szegedi boszorkányperben is az eljárások nem a szentszékek előtt zajlottak, hanem teljesen világi perek voltak, a szegedi üggyel kapcsolatban például a temesvári püspök meg sem szólalt. A középkorban még a szentszékek előtt zajlottak ezek az eljárások, azonban a szentszékek nem osztottak ki halálos ítéletet, hanem az eretnekség megállapítása után átadták a bűnöst a világi hatóságoknak.

Előző sztori

Olcsó húsnak híg a leve – Az élelmiszerek kettős minőséget a vásárlók is tapasztalják

Következő sztori

Atlétika: Eperjesi László volt az első Ormai László-díjazott

Legutóbbi hasonló cikkek