Sport

Labdarúgás: hármat lőve nyert a SZEOL Makón

Labdarúgás: hármat lőve nyert a SZEOL Makón

2017. július 22., szombat
Labdarúgás: hármat lőve nyert a SZEOL Makón
foci_labdarugas_labda_jatek_kf

Kapott gól nélkül győzte le a Makót felkészülési mérkőzésen a SZEOL SC.

Két, az NB III Közép csoportjára készülő Csongrád megyei együttes találkozott szombaton délelőtt. Az ezúttal Méhes Tibor hiányában Mazula Zoltán által gardírozott hazaiaknál több próbázó is akadt: a 20 éves belső védő,

Lipták Ákos

a Gyulai Termáltól érkezhet Makóra, a 18 éves

Patai Balázs

pedig a Bács megyei I. osztályú Bajában töltötte az elmúlt évet. A 24 éves

Gólya Martin

tavaly a Mórahalomtól került Salgótarjánba, most viszont a Makónál próbázik. A SZEOL-ban egy új arc tűnt fel, a 19 éves, Vasasban nevelkedett

Rabatin Szabolcs

az előző szezonban a Pénzügyőrben futballozott. A szegediek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első félidőt uralva, magabiztos előnyre tettek szert: a makóiak nehezen tudták felépíteni támadásaikat a jól záró szegedi védelemmel szemben. Az első félidőben felépített háromgólos előnyét ugyan a szünet után nem tudta növelni a SZEOL, pedig erre több lehetősége is lett volna, de győzelme így sem forgott veszélyben, és a Mórahalom után a Makó otthonában is nyerni tudott

Siha Zsolt

együttese. A Makó szerdán 18 órától egy újabb megyei riválissal, a Hódmezővásárhelyi FC-vel játszik idegenben, a SZEOL pedig a szerb harmadosztályú Bácska Szabadka ellen gyakorol tovább.

Felkészülési mérkőzésen

Makói FC - SZEOL SC 0-3 (0-3)

Makó:

Garamvölgyi - Rakonczai, Lipták, Takács, Tóth I., Paulik, Varga R., Bánóczki, Szél, Gólya, Gémes. Csere: Verebélyi (kapus), Szil, Pataki B., Gilinger, Csupics, Babolek, Palotás, Vajna. Megbízott edző: Mazula Zoltán.

SZEOL:

Leindler - Gajág, Rácz, Grünvald, Kéri, Lévai, Ondrejó, Maksimovic, Mihály, Péter, Rabatin Sz. Csere: Szabó A., Papp Á., Kiss R., Bozóki, Rádóczi, Skribek, Göncző. Edző: Siha Zsolt. Gól: Kéri, Péter, Maksimovic. Mazula Zoltán :

"Elsődleges célunk, hogy a próbajátékosokat megfigyeljük, ki segíthet nekünk, ennek sikerült megfelelni, illetve jó terhelés is volt a mai mérkőzés. Az erős ellenfelek ellen jöhetnek ki a hibák, amiket tudunk majd a későbbiekben javítani."

Siha Zsolt:

"Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, illetve jóformán az ellenfélnek kapuralövése sem volt. Negatív viszont, hogy a szünet után több ordító helyzetet is elhibáztunk, ezen javítanunk kell. Egy szenzációsan előkészített pályán, gyönyörű környezetben játszhattunk, ehhez gratulálok a Makónak, és sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.