Sport

Íjászat: az Universiadéra készül Banda Árpád

Íjászat: az Universiadéra készül Banda Árpád

2017. július 18., kedd
Íjászat: az Universiadéra készül Banda Árpád
banda_arpad_ijasz

Az UTC versenyzője tanév közben elsősorban tanulmányaira koncentrál, most azonban gőzerővel készül a tajvani Universiadéra.

Augusztus 19. és 30. között rendezik meg az egyetemi sportolók olimpiáját Tajpejben. A 29. Universiadén szegedi induló is lesz: az UTC íjásza,

Banda Árpád

képviselheti a napfény városát Ázsiában. A nemzetközi sporteseményen tizenkét kötelező és további, a szervezők által kiválasztott sportágakban indulhatnak a sportolók. Az Universiadét két évente rendezik meg, a tehetséges íjász pedig először vehet részt a nívós megmérettetésen, hiszen most fejezte be első évét az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán. „Az Universiade-ra nincs kvalifikáció, a magyar szövetség nevezi be a versenyzőket, viszont szükséges az egyetem igazolása, hogy hallgatói jogviszonnyal rendelkezem” – válaszolt arra a kérdésünkre Banda Árpád, hogy hogyan vehet részt valaki az egyetemi olimpián. Az UTC versenyzője egy hete kezdte el a felkészülést a tajvani megmérettetésre és hosszú idő után a hétvégén versenyzett először. Ez nem véletlen, hiszen a tanév közben a tanulmányok kerülnek előtérbe, így az edzésekre is kevesebb időt tud fordítani a fiatal íjász. „A szorgalmi időszakban igyekeztem azért heti háromszor lőni, de például a vizsgaidőszakban abszolút nem maradt rá időm, mert sokat tanultam. Most, hogy vége a vizsgáknak, heti hatszor, napi két alkalommal edzek, ezen felül gumiszalagos erősítést is végzek. Délelőtt általában otthon lövök, délután pedig az UTC pályáján, ezek az edzések 3-4 óra hosszúságúak” – mondta portálunknak Banda Árpád. „Az elmúlt hétvégén végre újra versenyeztem, bár ez csak egy nagyon pici verseny volt, Miskolc mellett Szirmabesenyőn, de egész jó pontszámot lőttem, és sikerült meglőni a kiküldetési szintet is, ami azért lényeges, hogy jövőre is indulhassak nemzetközi versenyeken” – tette hozzá az íjász. Az UTC versenyzője megnyerte a szirmabesenyői versenyt és most már gőzerővel készül az Universiade-ra, ahová augusztus 16-án utaznak el és 24-én indulnak haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.