Bulvár

Habzó nedű önti el a Dugonics teret

Habzó nedű önti el a Dugonics teret

2017. július 12., szerda
Habzó nedű önti el a Dugonics teret
sorom2017

A Tisza Expo Zrt. harmadik alkalommal rendezi meg-a Dugonics téren a Nemzetközi Söröm fesztivált, ahol Magyar- és Külföldi sörfőzdék is megjelennek és bemutatják az érdeklődők számára sörkülönlegességeiket.

"Felkutatjuk az ország számos kis- és nagy sörfőzdéjét, hogy megmutassák, a sztereotípiák ellenére a magyarok nem csak borokat, hanem remek söröket is tudnak készíteni. A három napos rendezvény során olyan kézműves sörkülönlegességeket szeretnénk kóstoltatni a fesztiválra kilátogatókkal, amelyeket csak nagyon ritkán találhatnak meg a boltok polcain vagy a vendéglátóhelyeken" - közölték a szervezők. A fesztivál célja, hogy a magyarországi sörfőzés és sörfogyasztás tradicionális gasztronómia minőségi értelmezését alakítsák ki a fesztivál látogatóinál és a házi sörkülönlegességekkel megnyerjék a fogyasztók tetszését. A rendezvény ideje alatt minden korosztály számára színvonalas, szórakoztató kísérőprogramokat kínál a fesztivál. A kilátogató közönséget naponta különböző stílusú utcazenészek is szórakoztatják, ami mellett kellemes hangulatban tudnak sörözni. Mindhárom napon a tematikához megfelelően mutatják be a sörkultúrát. Nagy hangsúlyt fektetnek a sör gasztronómiára, a különleges ételek és sörök kóstoltatására, valamint az érdeklődők megismerkedhetnek a minőségi sörkészítéssel és a hazai sörkultúrával. A szervezők küldetésként tekintenek arra, hogy a sörkedvelők megismerjék a kis-iparos sörfőzdéket és azokat a sörfőzőket, akik termékeit még csak elvétve találjuk meg a boltokban. A jó hangulat megteremtéséhez a finom italokon és az ízletes ételeken kívül azonban elengedhetetlenek a lendületes zenei programok. Stílusszerűen válogatják össze a tematikai napok szerint: - július 14-én –

Mexikói nap:

forró latinos hangulattal, salsa tánccal és igazi Sombrero kalapokkal utazunk a Coronita világában - július 15-én –

Belga-Angol nap:

belga erjesztett és hordóban érlelt sörök be-mutatása, angol stílusú zenékkel - július 16-án –

Magyar sör napja:

minden, ami magyar! Hogyan főzzünk sört! - sörgasztronómia További részletek

ITT

és

ITT

, a fesztivál térképe pedig

ITT

érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.