Közélet

Emmi: adománygyűjtő civil szervezeteket támogat a kormány

Emmi: adománygyűjtő civil szervezeteket támogat a kormány

2017. július 20., csütörtök
Emmi: adománygyűjtő civil szervezeteket támogat a kormány

Civil szervezetek működését támogatja a kormány egy csütörtökön közzétett pályázattal. A 185,5 millió forintos keretből azok az alapítványok, egyesületek, szövetségek kaphatnak pénzt, amelyek tavaly adományokat gyűjtöttek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila

elmondta: a civil szervezetek az általuk gyűjtött adományok értékének 5 százalékára pályázhatnak, és ezt az összeget a szervezet az alapcélja szerinti tevékenység feltételeinek biztosítására költheti. A kormányzati normatív hozzájárulás összege, amelyet a Nemzeti Együttműködési Alapból biztosítanak, 10 ezertől 500 ezer forintig terjedhet. A kormány a valódi közösségteremtő értékeket megjelenítő szervezetek életét akarja segíteni, könnyebbé tenni ezzel a pályázattal is - hangoztatta. Közölte, a valós és valódi közösségi tevékenységet végző civil szervezetek társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága a nekik adott adományokban is tükröződik, az állam ezért szeretné ezt még egy kicsit "megtoldani" a kiegészítő forrással. A civil szervezetek a támogatást normatív alapon kapják meg, azaz csak a jogosultságot vizsgálják. A pályázatra augusztus 21-éig lehet jelentkezni, ugyanakkor a helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatások kifizetése a keret kimerüléséig tart, az igénylések beérkezésének sorrendjében. A pályázat részletei a www.emet.gov.hu és a www.kormany.hu oldalon érhetőek el. Fülöp Attila kitért arra is, hogy a civil szervezetek működésének megkönnyítésére tavaly jogszabályt módosítottak, idén pedig összesen 4 milliárd forint értékben írtak ki szakmai működési pályázatokat, és ebből 5900 szervezet kapott támogatást. A helyettes államtitkár a sajtótájékoztató helyszínén, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján az intézmény civil adományokból is működő játszóház-alapítványának tevékenységét kiemelten méltatta.

Szabó András

, a klinika igazgatója és Garami Miklós, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a klinika igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a gyógyítás mellett számos különböző kiegészítő rehabilitációs és szociális programot folytatnak, részben civil segítséggel. Példaként említették, hogy a napokban Tihanyban ötven daganatos és leukémiás gyerek vehet részt egy aktív rehabilitációs programon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.