Éghajlatkutató: az időjárás-megfigyelő rendszerek is fejlődtek

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A természet- és éghajlatváltozás mellett az időjárás-megfigyelő rendszerek is fejlődtek – mondta Mika János éghajlatkutató az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Mika János elmondta, hogy a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadéknak köze van az éghajlatváltozáshoz. Kevesebb napon több eső hullik le egyszerre – tette hozzá, kiemelve: ez különösen dombvidékeken veszélyes.

Ugyanakkor hozzátette: a természet lassabban változik, mint a megfigyelőrendszerek. Példaként említette, 2009 márciusáig azt tanította, hogy az Egyesült Államokban fokozódik a tornádóveszély. Azután a kutatók bejelentették, ha a megfigyelőrendszerek fejlődésével korrigálják az adatokat, kiderül, valójában nincs érdemi változás a tornádók előfordulásában.

A kutató kitért arra is, hogy a világon a károsanyag-kibocsátás az utóbbi időben stagnált. Annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből, azt mondta: az Egyesült Államok a károsanyag-kibocsátásnak nagyjából 16 százalékáért felelős, így ha más ország nem követi a kilépésben, nem okoz érdemi visszalépést a klíma-megállapodásban.

Előző sztori

Labdarúgás: döntetlennel nyitott a SZEOL + FOTÓK

Következő sztori

Csütörtöki programajánló: komolyság, és szórakozás egyszerre Szegeden!