/

12. alkalommal is Nándorfehérvári Napok Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

nandorfehervar_mj080

Július 22-én lesz 461 éve, hogy Hunyadi János csapatai és Kapisztrán János keresztes serege megverte a Nándorfehérvárt ostromló török szultánt és katonáit. A sikerre minden évben a csatához legközelebb eső hétvégén emlékeznek meg Szegeden tudományos előadással, gyermekprogramokkal, korabeli tánccal, zenével, hadijátékkal.

A nándorfehérvári diadal 450. évfordulója óta hagyomány, hogy Szegeden megemlékeznek Hunyadi János hatalmas török elleni sikerére. Idén az ostrom zárónapjának évfordulója péntekre esik, a csatáé szombatra, a szegedi szervezők viszont mindkét napra készülnek programokkal.

„Mind Hunyadi János, mind Kapisztrán János seregei megálltak Szegeden a dél felé vonulás során, jártak az akkor már álló ferences rendháznál a Mátyás téren. Ismert, hogy a Hunyadiak birtoka volt Hódmezővásárhely és rendelkezett a törökverő Alsóvároson házzal” – nyilatkozta lapunknak Kohári Nándor szervező. Fontosnak tartja, hogy a vereségek és a nemzeti gyásznapok mellett győzelmeinkről is megemlékezzünk.

nandorfehervar_mj076

A kolostorban tartanak öt órától előadást Hunyadi János és Mátyás megjelenéséről a balkáni folklórban. Másnap reggel a Klauzál tértől vonulnak át a Mátyás térre dobosokkal, gólyalábasokkal, zászlósokkal. Az egész család részére készülnek programokkal. Apródoktatást kaphatnak a gyerekek, íjászoktatáson vehetnek részt a nagyobbak. A történelmi hagyományőrzők ízelítőt adnak a középkorból egész szombaton – a fegyverektől, a ruházaton át a sátortáborig.

Újdonság, hogy a Ferences Látogatóközpontban délután négy órától török gasztronómiai bemutatót tartanak, ahol nemcsak a török harapnivalókat ismerhetik meg, hanem olyan ételeket, alapanyagokat is, amelyek az oszmán uralom ideje alatt terjedtek el Magyarországon. Ezen felül egész nap megtekinthető a Mindennapi kenyerünk című gasztrotörténeti kiállítás a kolostorban, amely a szerzetesi gasztronómia világába kalauzolja el az érdeklődőket.

Összemérik az erős emberek is erejüket, s kiderül, ki lesz Szeged Kinizsije. A címig kőgolyóemelésen, vastáskacipelésen, rúdemelésen és más feladatokon keresztül vezet az út. Akik inkább a lábukban találják meg az erejüket, azok beállhatnak a hagyományőrzők közé táncolni, akik a bemutatók után megmutatják, miként ropták félezer évvel ezelőtt eleink.

Előző sztori

Vizes vb 2017 – A honvédség őrzi a létesítményeket

Következő sztori

Tenisz: Drahota-Szabó Dorka szettet sem veszített a Vidékbajnokságon