Írjon nekünk

Közélet

Sélley Sándor-díjjal jutalmazták a legjobb bírót és igazságügyi alkalmazottat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

selley_dij_szegedi_itelotabla

Az idén ötödik alkalommal rendezett díjátadáson Nikula Valéria ítélőtáblai bíró és Német Péterné Laczi Ildikó, a polgári iroda vezetője vehette át a Szegedi Ítélőtábla bírái és igazságügyi dolgozói számára alapított és a kiváló munkát értékelve évente átadott Sélley Sándor-díjat.

A táblabíróság dísztermében június 29-én, csütörtökön délelőtt megtartott ünnepségen Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke köszöntötte az ünnepség résztvevőit, az ítélőtábla dolgozóit. Ezt követően Hámori Attila elnökhelyettes szólt arról, hogy a Szegedi Ítélőtábla vezetése és Bírói Tanácsa a táblabíróság újjáalakulásának 10. évfordulóján, 2013-ban alapította a Szegedi Királyi Ítélőtábla 1891-ben kinevezett első elnökéről, Sélley Sándorról elnevezett díjat.

Azóta minden évben a bíróságok napjához kapcsolódva adják át a Sélley-díjat a táblabíróságon annak a bírónak és igazságügyi alkalmazottnak, akit az ítélőtábla dolgozói titkos szavazással maguk közül erre a kitüntetésre leginkább méltónak találnak.

Nikula Valéria 1948-ban született Kétegyházán. A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1972-ben szerzett jogi diplomát, majd 1974-ben szakvizsgát tett. Az egyetem elvégzése után 1972. március 1-jén a Gyulai Járásbíróságon fogalmazóként kezdte meg igazságügyi munkáját. 1974 novemberében bíróvá választották, és a Békéscsabai Városi Bíróságon lett bíró. A Békés Megyei Bíróságon 1986-tól 1988-ig megyei bíró volt, majd a Szolnok Megyei Bíróságon tanácselnöki feladatokat látott el. A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának megalakulásától, 2003-tól a tagja. Munkáját a Kiváló Munkáért kitüntető jelvénnyel, az Igazságügy Kiváló Dolgozója kitüntetéssel, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és Juhász Andor díj ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el.

Német Péterné Laczi Ildikó 1962-ben született Szegeden. Általános iskolai tanulmányait Tiszaszigeten folytatta, majd Szegeden érettségizett 1980-ban. 1980-tól a MÁV-nál, 1982-től a Tisza Volánnál, 1992 novemberétől folyamatosan igazságügyi területen dolgozott, bírósági ügyviteli vizsgát 1993-ban tett. A Szegedi Városi Bíróságról 2003. március 1-től került a Szegedi Ítélőtáblára irodakezelő-tisztviselő munkakörbe. ECDL Start vizsgát 2004 augusztusában tett, továbbá jogi asszisztens felsőfokú szakirányú végzettséget szerzett a MIOK József Nádor Szakképző Iskola levelező tagozatán. 2012. július 1-től a Szegedi Ítélőtábla polgári irodáját vezeti.

Hírzóna

A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Folklór divatshow-t rendeznek Mórahalmon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Érdekes programnak ígérkezik.

Tovább olvasom

Közélet

“Meg kell tartani a szegedi egyetemistákat”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Batári Dávid Újrókus Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltjeként nem nyugszik bele a város megtartóerejének csökkenésébe.

Tovább olvasom

Aktuál