Közélet

Rétvári: társadalmi egyeztetés a szülés utáni kórházi tartózkodásról

Rétvári: társadalmi egyeztetés a szülés utáni kórházi tartózkodásról

2017. június 22., csütörtök
Rétvári: társadalmi egyeztetés a szülés utáni kórházi tartózkodásról

A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence

kifejtette: ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes egészségbiztosítási finanszírozást a szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák ugyanezt a térítést, vagyis rugalmasabbá válna a rendszer. Hangsúlyozta: szó sincs kapacitáshiányról, hiszen a szülészeti ágyaknak csupán a háromnegyede foglalt, illetve a Nyugat-Európában már bevált gyakorlatnak megfelelően csak abban az esetben hagyná el a kórházat 24 óra elteltével az anya, ha ezt külön kéri, és orvosilag is indokolt. A politikus elmondta: a kormány családbarát szülészetek kialakítására törekszik, ezért olyan tervezetet bocsátottak társadalmi egyeztetésre, amely több nyugat-európai példát követve problémamentes szülések esetén az anya kérésére lehetővé teszi, hogy úgy is megkapja a kórház a teljes finanszírozást, ha az édesanya 24 óra után elhagyja a kórházat, és az orvos felelős véleménye szerint mind a gyermek, mind az édesanya egészséges. A rendszer visszásságaként említette, hogy a teljes térítés a császármetszéses, vagyis a komplikáltabb születéseknél most sem 72 óra, hanem már 48 óra után jár. Vagyis a jelenlegi szabályozás a normál szülés esetén tovább tartja bent az anyát, mint a császármetszésnél - fűzte hozzá. Mint mondta, a javaslat révén megszűnik a kórház anyagi ellenérdekeltsége az egészséges anyák és újszülöttek korábbi hazaengedésével szemben. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez orvosilag indokolt, természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyermeknek - hangsúlyozta az államtitkár. A Magyar Nemzet című napilapban csütörtökön jelent meg, hogy akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülöttel egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.