Közélet

Pristinai exit poll: a legnagyobb koszovói párt megtartotta vezető pozícióját

Pristinai exit poll: a legnagyobb koszovói párt megtartotta vezető pozícióját

2017. június 11., vasárnap
Pristinai exit poll: a legnagyobb koszovói párt megtartotta vezető pozícióját

A korábban Hashim Thaci elnök vezette, jobbközép Koszovói Demokrata Párt (PDK) és koalíciós partnerei nyerték meg a vasárnap tartott parlamenti választást a Klan Kosova nevű televízió honlapján közzétett exit poll-eredmények szerint.

A Klan Kosova felmérése szerint a PDK, valamint a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) koalíciója a voksok 40,5 százalékát szerezte meg, így várhatóan Ramush Haradinaj, az eddig ellenzékből politizáló AAK elnöke lehet az új kormányfő. Az exit poll szerint a második helyen az önállóan indult, ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) végzett 29,9 százalékkal, míg a szavazóknak csupán a 27,2 százaléka voksolt az eddigi miniszterelnök, Isa Mustafa vezette koalícióra, amelyet a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt alkot. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében ötszázalékos a parlamenti bejutási küszöb, míg koalíciók esetében hétszázalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20 nekik fenntartott hellyel rendelkeznek a 120 fős pristinai törvényhozásban, ebből 10 a szerb kisebbséget illeti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.