Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Németországban elmaradt a távozó menedékkérők számának várt növekedése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Németországban a kormány által várt növekedés helyett stagnál a hazatoloncolt elutasított menedékkérők száma, az önként távozóké pedig csökkenő tendenciát mutat – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap kormányzati adatokra hivatkozva.

A szövetségi rendőrség kimutatása szerint az idén a január-áprilisi időszakban 8620 elutasított menedékkérőt toloncoltak haza, míg tavaly egész évben 25 375-öt, vagyis időarányosan nézve a hazatoloncolások száma stagnál.

Az önként távozó menedékkérők számát tekintve még kevésbé teljesül a kormány várakozása. Az év első négy hónapjában 11 195 embernek ítéltek meg támogatást az önkéntes hazatérést szolgáló újrakezdési programokból, ami visszaesést jelez ahhoz képest, hogy tavaly 54 006-an települtek haza a német állam támogatásával.

A belügyminisztérium szerint a stagnálás, illetve a visszaesés trendjét az magyarázza, hogy tavaly kiemelkedően magas volt a hazatoloncolt és az önként távozó menedékkérők száma. Kiugróan sokan tértek vissza a Nyugat-Balkánra, és a térség országai – például Szerbia vagy Albánia – más államokkal ellentétben nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a menedékkérők a hazai hatóságok által kiállított iratokkal térjenek vissza.

Az idén viszont számos olyan országba kellene visszajuttatni elutasított vagy önkéntes távozásra hajlandó menedékkérőket, amelyek nem működnek együtt kellőképpen Németországgal. Különösen az észak-afrikai Magreb-térség államaival akadozik az együttműködés.

A Welt am Sonntag kiemelte, hogy egy kormányzati megrendelésre készült belső elemzésben a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég azt írta, hogy az idén az év végére elérheti a 485 ezret a távozásra kötelezett, mégis Németországban maradó menedékkérők száma, ami jelentős költségekkel jár. Míg tavaly az első fél évben az ország elhagyására kötelezett menedékkérők ellátása nagyjából egymilliárd euróba került, az idén csaknem hárommilliárd eurót emészthet fel a McKinsey szerint.

Az eddigi trendeket valószínűleg felerősíti, hogy a napokban az afgán fővárosban, Kabulban történt robbantásos merénylet hatására felfüggesztették az elutasított afgán menedékkérők hazatoloncolását – tette hozzá a Welt am Sonntag, rámutatva, hogy a szíriai állampolgárok után az afgánok alkotják a menedékkérők második legnagyobb csoportját.

Kiemelték, hogy csak tavaly 130 ezer afgán kért menedéket Németországban, és az illegális migrációval foglalkozó kormányzati stratégiai elemző központ (GASIM) előrejelzése szerint nem várható, hogy középtávon csökken az Afganisztán felől Németországra nehezedő migrációs nyomás.

Hírzóna

Földrengés volt Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Richter-skála szerint 3,5-es erősségű földmozgást a lakosság is érzékelte.

Tovább olvasom

Hírzóna

A kereszténydemokraták is megemlékeztek Szegeden a trianoni diktátumról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Árpád téri Délvidék-Országzászlónál. 

Tovább olvasom

Hírzóna

Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Életének 97. évében.

Tovább olvasom

Aktuál