Bulvár

Macska-bumm Csongrád megyében is

Macska-bumm Csongrád megyében is

2017. június 28., szerda
Macska-bumm Csongrád megyében is
kiscicak

Macskamentésre gyűjt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Beütött a macska-bumm, egyre több kiscicát dobnak utcára és egyre több születik közterületen. A szervezethez naponta érkezik bejelentés másfél-két hónapos kiscicákról. Szerencsére többségük egészséges, de jó néhányuk orvosi ellátásra szorul.

Balogh Ernő

, a szervezet elnöke elmondta, legutóbb Szeged-Kecskéstelepről mentettek meg nem kevesebb, mint tizenkét kiscicát. Közülük is volt olyan, amelyik beteges volt. Ők mindannyian egy Kardoskút melletti tanyára kerültek ideiglenes befogadóhoz, aki vállalta, hogy szocializálja őket, majd gazdát is keres nekik. Az egyesület a befogadónak tápadománnyal segít, de az út költségét a szervezetnek kell állnia. Egy másik nagyobb kolónia sorsa is rendeződni látszik – tette hozzá az elnök. A Serház téri idősek otthonából eddig több kismacskát sikerült gazdásítani, mintegy tíz felnőtt macska ivartalanítása is megtörtént, hogy megelőzhető legyen a fölös szaporulat. Az ottani cicákat egyébként egy igazi állatbarát, Dorina karolta fel, aki magánemberként dolgozik azon, hogy jobb körülmények közé kerüljenek az állatok. Mindemellett a Nyugdíjas Lakóparkban is sok a macska, ott öt kiscica keres gazdát jelenleg. Balogh Ernő hangsúlyozta, ezek csak a kiemelt esetek, szinte mindennap kap az egyesület megkeresést, hogy utcára dobott kiscicákat találtak, sok esetben pedig ezek az állatok már az utcán is születnek. Az elnök szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy túl sok a kismacska, az ideiglenes befogadóknál nincs már több hely, és gazdát találni nekik szintén lassú és nehézkes folyamat. Szerencsére többségük egészséges, de sokuk orvosi kezelésre szorul, a költségeket, így az orvosi vagy szállítási költséget, kizárólag adományokból tudja fedezni az egyesület. A másik nagy probléma, hogy még az egészséges csöppségek is nagyon nehezen találnak otthonra, beteg kisállatot pedig nem szívesen fogadnak be az emberek. Aki szeretné támogatni a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete munkáját, az megteheti például banki átutalással. A szervezet a CIB Banknál vezetett 10700158-67637539-51100005-ös számlára várja az adományokat. Az érdeklődők és a támogatók minden információt megtalálnak a

www.hmvhelyiallatvedok.eu

oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.