Bulvár

Kutyaszorítóban az állatvédelmi központ

Kutyaszorítóban az állatvédelmi központ

2017. június 23., péntek
Kutyaszorítóban az állatvédelmi központ

Szorít az idő és kevés az Alapító, így nem biztos, hogy idén megnyitja kapuit az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ Hódmezővásárhelyen. Korábban már meghosszabbította Legyél Te is Alapító programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, az elmúlt hetekben pedig a szervezet kérte a Miniszterelnökség segítségét is.

Hamarosan július van, a támogató viszont kevés, így nem biztos, hogy nyár végére élettel telik meg a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének Állatvédelmi- és Szabadidős Központja. Korábban a Legyél Te is Alapító programot meghosszabbította a szervezet addig, amíg össze nem gyűlik az 500 támogató. Fontos, hogy nemcsak magánszemélyek, hanem cégek, szervezetek is lehetnek Alapítók, amelyek fontosnak tartják, hogy egy korszerű állatvédelmi központ működjön a városban.

Balogh Ernő

, az egyesület elnöke elmondta, az elmúlt pár hétben folyamatosan dolgoztak azért is, hogy támogatókat szerezzenek. Felkeresték a Miniszterelnökséget is, akik továbbították a megkeresést a vásárhelyi önkormányzatnak. Onnan azt a tájékoztatást kapta a szervezet, hogy, bár elviekben mellette vannak, anyagilag nem tudják támogatni az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ megnyitását. Éppen ezért újabb megkeresést küldtek a minisztériumnak. Az elnök emlékeztetett, a Susán városrész határában található telket korábban vásárolta meg az egyesület, a cél az, hogy a nyár végére élettel teljen meg a terület. A központ egy korszerű ideiglenes befogadó állomás lesz, ahol azok a bajba jutott állatok találhatnak átmeneti otthonra, amelyeket nem sikerül szerető családhoz juttatni, de állapotuk azonnali elhelyezést igényel. Emellett családi rendezvények is lesznek majd, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat. A részletes tervek alapján a központ kialakításához legalább egymillió forintra van szükség, ezért az egyesület elindította „Legyél Te is Alapító” programját. Ennek lényege, hogy ötszáz Alapítót toboroznak, akik kétezer forinttal járulhatnak hozzá a szabadidős központ megnyitásához. Az ő nevük felkerül majd az Alapítók Falára, amelyet a központ ünnepélyes megnyitásakor lepleznek majd le. A munka nem kevés, a kutyakennelek, macskaházak, szociális helyiségek építése, a víz és az áram bevezetése, valamint a szennyvíz elvezetése mellett egy közösségi tér kiépítése is bekerült a tervek közé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.