Közélet

Kerítésszaggató nagykabátban

Kerítésszaggató nagykabátban

2017. június 2., péntek
Kerítésszaggató nagykabátban
botka_laszlo_varosi_kozgyules018kf

Botka László: „A demokratikus oldalnak el kell dönteni, akarja-e leváltani Orbánt.” De: Az alábbiak alapján az országnak azt is el kell döntenie: akarja-e Botkát? Úgy tűnik, a válasz egyre inkább egyértelmű nem – írja a Civil Városi Unió a legutóbbi közleményében.

Hosszú évek óta mondjuk, hogy

Botka László

egy túlértékelt politikus. Legutóbbi szereplései ezt egyre inkább alátámasztják. Botka kizárólag olyan pályán képes jó teljesítményt nyújtani, ahol ő szabja meg a játékszabályokat, ahol nincs lehetőség a vitára, ahol - mint Szegeden – igencsak lejt a pálya. Amint kimozdul saját terepéről, azonnal kiderül, hogy bő rá a kabát, felhúzott papagájként mantrázza azt a 10 mondatos panelszöveget, amit begyakorolt és, ha számára szokatlan módon improvizálnia kell, kiütköznek korlátai. Az elmúlt napokban elefántként rontott a politika porcelánboltjába, hibát hibára halmozva, porig alázva ellenfelet, szövetségest egyaránt. Megosztó, arrogáns személyisége beteges hatalomvággyal párosul. Íme néhány idézet az utóbbi napokból:

„Én körbejártam az elmúlt két hónapban az országot, mind a 19 megyében voltam, több mint 30 településen, több tízezer emberrel találkoztam, kezet fogtam…” (A tudósítások és videófelvételek szerint a lakossági fórumokon 30-300 ember jelent meg alkalmanként. Akkor csak szorozni kellene…) „Határozottan azt mondom, hogy nem építettük volna meg a kerítést, és azon leszek, hogy minél hamarabb lebontsuk azt"

ÉN, én, én… Szerénységemnél csak az egóm a nagyobb:

„Én szövetségbe hívtam mindenkit. Az én ajtóm nyitva áll. Én elküldtem az üzenetet a tavasz folyamán minden szóba jöhető potenciális partnernek. Egyelőre a nyilvánosság előtt mindegyik elzárkózott.” „…már elnézést kérek, a demokratikus oldalon, ha van valakinek joga és oka a nyugalomra, akkor az talán a szocialista párt és én.”

„Én győzelemre szerződtem. Az én politikai stratégiám a 2018-as győzelemről szól. Én győzelemre játszom, győzni szoktam és győzni szeretek. Azt láttam az év elején, hogy meglepte a demokratikus oldal többi szereplőjét, hogy a szocialista párt ilyen mértékű politikai és személyi váltásra volt képes, mint ami megtörtént a szombati kongresszuson.” „Oda kell állni egy jelölt mögé, oda kell állni egy párt mögé, aki képes és le is akarja váltani az Orbán-rendszert. Azt gondolom, hogy nem kérdés a demokratikus oldalon, hogy ez a jelölt, az én vagyok… Mert más nincs.”

Végül legutóbbi nyilatkozata:

"Bajnai Gordont rátenné a listára? Bajnai Gordonnál könnyű a helyzet, mert hiszen ő kivonult a politikából. Rajta lehetne a listán? Semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára.”

Nézzük a nyilatkozatra milyen reakciók érkeztek az úgynevezett demokratikus oldal kommentelőitől: Bajnai Gordon:

"Botka László egy interjúban rossz társaságba kevert, íme:

"Bajnai Gordont rátenné a listára? Bajnai Gordonnál könnyű a helyzet, mert hiszen ő kivonult a politikából. Rajta lehetne a listán? Semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára.” Az aggódó közvéleményt ezúton szeretném én is megnyugtatni, hogy nem csak az MSZP, de az MSZMP, az MDP, sőt a Peyer-féle paktum párt listájára sem kívánkozom:-) A kormány- és korszakváltás mielőbbi reményében rendületlenül bizakodva, munkasikereket kívánok. B.G."

Sándor Aszalós:

Botka László elég buta ember. De erről nem tehet.

József Kodácsi:

Botka nem meghülyült,egyszerűen faragatlan nagyképű tajparaszt (bunkó) volt.

Henrik Gara:

József Kodácsi Nos, ez még innen a 47-es út túloldaláról, kb 1 km-ről is pontosan így tűnik...

György Glázer:

Ez egy kontraproduktív kirohanása volt Botkának. Sajnos nem az első és egyetlen.

Sándorné Balogh:

A Botka nagyon eldobta a kalapácsot.Csak nem a fidesz szekerét tolja? Gratulálok Bajnai Úr. Elegáns válasz a bunkónak.

Zöldi Tamás:

Tisztelt Botka Úr! Nem listákat kellene készíteni, hanem visszább venni az arcból, és egységet teremteni! Bajnai Úr táskáját sem vihetné.

Szabó György:

Vajon miért van az, hogy ha az ember elfogad egy politikust az ellenzéki oldalon, akkor nagyon gyorsan igyekszik az illető bizonyítani, hogy nem méltó a bizalomra?

Gyöngyi Lesnyák:

Botka leszerepelt előttem, bár nem először. (nagyképű és buta)

Tamás Varga:

Ez egy vallomás arról is, hogy Botka milyen elvek mentén kormányozná az országot. Úgy tűnik, hogy túl sok szakmaiság, partnerség az ő elképzeléseibe se fér bele. Tehát azt üzeni, hogy aki ezt hiányolja az Orbán kormányban, az rá se szavazzon.

Matild Vesztergom:

Botka ezen megjegyzése nem vall demokratára, nem sportszerű, az úriember minősítéstől is nagyon távol esik! Egoizmusa és pökhendisége nem méltó egy miniszterelnök-jelölthöz! Sajnálom, hogy Ön kilépett a politikából! Nagy vesztesége ez a magyaroknak!

Pap Sándorné Madari Irén:

Jelen pillanatban nagyon elkeserítőnek látom a jövőt, mert olyan önjelölt, diktatórikus hajlamú egyének próbálnak hatalomba kerülni, ami számomra vészterhes jövőt jósol. Mérhetetlenül sajnálom ami 2014-ben történt, mert akkor volt hitem abban, hogy változhat az életünk jó irányba. Nagyon szerettem volna olyan Magyarországban élni, amit Bajnai Gordon vizionált, mert őszinte nyílt beszéddel mondta el, hogy nem lesz könnyű, nem tett felelőtlen, betarthatatlan ígéreteket, de ajánlotta a tudását, a hitét, a megbékélés szándékát, amire ennek az országnak nagy, nagy szüksége van. Az, hogy egy baloldali demokratikusnak hitt párt miniszterelnök jelöltje így nyilvánuljon meg, és ilyen társaságba sorolja, az előző miniszterelnököt, az mindent elmond róla! Megerősített abban a hitemben, hogy már tudom melyik pártokra nem adom a voksom, mert ez nekem már túl sok!

Zsir István:

Botka az önjelölt megváltó! Ez az ember mégis mit képzel magáról? Úgy diktál mindenkinek,mintha ő körülötte forogna a föld. Úgy törtet, hogy az már egy közröhej. Szánalmas. Lerí róla a beteges hatalomvágya. De még időben kivillant a jelleme..

Iván Ónodi:

Ha ez az ember, már mint Botka úr az ellenzék vezéralakja, akkor nagy szarban lesz az ország ismét, aki nem tudja megkülönböztetni a vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilitől, szóval Bajnait emlegetni diktátorokkal egy napom??? Az ember esze megáll!!!!!

Péter Lévai:

Botka az alkalmatlan ember, alkalmatlan időben. Ez a mondata pedig súlyos idiotizmus, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy totálisan leamortizálja az MSZP még maradék bázisát. De álljunk ehhez pozitívan. Lehet, hogy éppen ezzel tesz valami hasznosat.

Betty Cenkváriné Beliczay:

Botka sem szereti a nála okosabb,inteligensebb embereket! Szomorú,hogy túl sokat képzel magáról és diktálni akar mindenkinek! Orbán malmára hajtja a vizet!

Judit Watson:

Ha Botkának ilyen szerények a képességei (és most visszafogott voltam) és ő az MSZP miniszterelnök-jelöltje, milyen lehet a többi MSZP potentált?

Nagy Károly:

az MSZP saját maga alatt vágja a fát Botkával az élen... igaz.. ők nem titkoltan a 2022-es választásra akarnak CSAK készülni...amit most művelnek az mind mis-másolás....hja ez így folytatódik.. lassan nálam is betelik a pohár....

Zsolt Martin Mayer:

Hűha... Köszönöm Botkának ezt a nyilatkozatot, megerősített abban, hogy egészen biztosan nem kell oda szavaznom.

Magdolna Dr. Felleginé Kaposi:

Hát azért intelligencia különbség van a két ember között, nem Botka javára.

Miklovicz András:

Botka most már hülyeséget hülyeségre halmoz. Egyenes út a bukta felé. Mostantól én csak Bukta Lászlónak hívom.

Kati Kapusi:

Annyira sok jót gondoltam erről a Botkáról meg családjáról, de oltári nagy csalódást okozott! Keverte a szezont a fazonnal.

József Sass

: Rá se rántson Bajnai úr.Úgy járnak a Botkával,mint Falus főpolgármesterrel.

Ágnes Szász:

Botka L. nem normális. Sajnos egyre kevésbé szimpatikus. Az az érzésem csak saját előrejutása érdekli igazán.

Tibor Kocsis:

Jó lenne, ha Botka visszatérne a zárjegyes piákra, mert amit most iszik az valami félelmetes agyvesztő szutyok lehet. A cikk forrása:

cvu.blogstar.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.