Írjon nekünk

Közélet

Kass János előtti tisztelgéssel kezdődik a Szeged Art

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

wagner_udvar01_gs

Képzőművészet és zene lepi el Szeged utcáit, parkjait és teraszait, július elsejétől augusztus huszadikáig tart idén a Szeged Art, amelynek legfőbb célja, hogy a napfény városának sokszínű művészeti életét minél közelebb vigyék az emberekhez. A rendezvénysorozat nyitányaként Kass János gyermekkönyv-illusztrációiból nyílik kiállítás a Dugonics téren, így tisztelegve a kilencven éve született Kossuth-díjas művész emléke előtt.

Tavaly kísérleti jelleggel rendezték meg a Szeged Art képzőművészeti fesztivált, amelynek pozitív fogadtatása arra sarkalta a szervezőket, hogy idén más másfél hónapon keresztül rendezzenek szabadtéri kiállításokat és koncerteket a belvárosban. Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, nem titkolt céljuk, hogy az idelátogató turistáknak is nyújtsanak ízelítőt Szeged képzőművészeti sokszínűségéből, hiszen aki például a Szegedi Szabadtéri Játékok miatt utazik ide, nem jut el például a múzeumokba, ám a Szeged Art révén jóformán belesétálhat egy-egy képzőművészeti alkotásba vagy épp egy koncerten kapcsolódhat ki. A programoknak a Dugonics, a Széchenyi és a Klauzál tér ad majd otthont, továbbá új helyszínként a Wagner-udvar, ahol Popovics Lőrinc szobrászművész alkotásaiból nyílik majd kiállítás augusztus 10-én, amikorra is az IKV Zrt. rendbe hozza a szebb napokat látott belvárosi területet.

A Szeged Art július elsején 17 órakor egy tárlatmegnyitóval startol, Kass János grafikusművész, Szeged város díszpolgárának olvasókönyv illusztrációiból nyíló kiállítással a Dugonics téren. Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Kass János Baráti Kör elnöke elmondta, azért alakították a baráti kört, hogy a Kossuth-díjas művész kilencvenedik születésnapját méltóképpen megünnepeljék, művészetét, szellemiségét életben tartsák. Ennek egyik állomása a szombaton nyíló kiállítás, amellyel kapcsolatban elhangzott, hogy Kass életének utolsó alkotói periódusa szorosan kötődött Szegedhez, hiszen ezen időszak kiemelkedő tevékenysége és teljesítménye a Mozaik Kiadó olvasókönyvének illusztrálása volt. A „Varázs lakott kezeiben” című kiállítást a művész tanítványa, Keresztes Dóra grafikusművész ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe. A tárlat látványtervét Koczor György Ybl-díjas építész álmodta meg, aki úgy fogalmazott, Kass János hihetetlen színes gondolkodású, széles horizontú ember volt, aki Európát hozta Szegedre, s ezt a „Kass-pluszt” próbálja a nevét viselő baráti kör megvalósítani egy-egy kiállítással. Az építész elmondta, a Dugonics tér hatalmas burkolt felületei miatt jól át kellett gondolni, hova is illik igazán az a világ, ami a gyermekkönyv-illusztrációkon keresztül elénk tárul. A hat-nyolc tablóból álló tárlatot végül az SZTE rektori épülete előtti fa köré álmodták meg, s ezzel a térbeli elrendezéssel egy kedves, gyermekléptékű atmoszférát tudnak teremteni, amelyek illenek Kass illusztrációihoz.

A Szeged Art kurátora, Tandi Lajos arról beszélt, hogy fontos feladat minél inkább populárissá tenni a képzőművészetet, s minél közelebb vinni az emberekhez, hiszen sok család nem engedheti meg magának, hogy egy-egy tárlatra vagy koncertre belépőjegyet váltson. Ez hívta életre jóformán a Szeged Artot, hiszen ez az idén másfél hónapos művészeti seregszemle az emberek közé, az utcára viszi a festők, szobrászok és zenészek alkotásait. Kifejezte reményét, hogy a Szeged Art idővel egy nemzetközi érvényű programmá fog válni, s a napfény városa a képzőművészetnek egy a megszokottól populárisabb központja lehet.

Programok:

Július 1. (szombat) 17 órakor a Dugonics téren: Kass János „Varázs lakott kezeiben” című kiállítás megnyitója.
Július 15. (szombat) 18.00 órakor a Klauzál téren: a Fotográfiák a régi Szegedről szabadtéri kiállítás megnyitója.
Július 29. (szombat) 18.00 órakor a Kárász utca – Kölcsey utcasarkon: Az én városom – Németh György karikatúráiból nyílik szabadtéri kiállítás.
Augusztus 10. (csütörtök) 18.00 órakor a Wagner-udvarban: Lírai harmóniák – a Szegedért Alapítvány Gregor-díjas szobrászművészének, Popovics Lőrincnek az önálló kiállítása.
Augusztus 11. (péntek) 18.00 órakor a Dugonics téren: Mester staféta – szegedi szobrászművészek szabadtéri szoborkiállítása.
Augusztus 15. (vasárnap) Groteszk vonalakKovács Kázmér és Hudi Dániel karikaturisták a Kárász utcai teraszokon délelőtt 11-14-ig, délután 5-től 7-ig.
Augusztus 20. (vasárnap) 11-től 15 óráig Széchenyi tér: vasárnap is festők… – szegedi alkotócsoportok festenek korhű jelmezekben

Minden szombaton 19.00 órától térzene is várja az érdeklődőket a Klauzál téren. Fellép az MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar, a Budapest Marching Jazz Band, Szentes Város Fúvószenekara, az MH Légierő Zenekar Szolnok, augusztus 20-án pedig Fúvós Zenekari Találkozóra invitálják az érdeklődőket.

Kommentek

Hírzóna

Új módszerekre van szükség a felsőoktatásban – véli az illetékes helyettes államtitkár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Például projektpedagógiára – mondja Horváth Zita.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indulhat a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Közel egymilliárd forintból.

Tovább olvasom

Hírzóna

Agyafúrt trükkel csalhattak adót Ujhelyi István elnökösködése idején a Pick Szegednél?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A PestiSrácok.hu szerint legalábbis.

Tovább olvasom

Aktuál