Közélet

Húsz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén

Húsz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén

2017. június 2., péntek
Húsz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megközelítőleg húsz kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén.

A NAV munkatársai egy montenegrói rendszámú Fiatot ellenőriztek Röszkén. A járművet egy montenegrói nő vezette, vele utazott két, szintén montenegrói személy is, Mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy bejelentenivaló árut nem visznek magukkal, továbbá azt is elmondták, hogy Budapestre tartanak családi okok miatt. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban az autón átalakítás nyomaira lettek figyelmesek, ezért a járművet tüzetes ellenőrzésre a vizsgálócsarnokba kísérték. Már a szerelés megkezdésekor jellegzetes, erős szag csapta meg a pénzügyőrök orrát, aminek forrására hamar fény derült, hiszen a lökhárítóból 36 csomag, megközelítőleg húsz kilogramm összsúlyú marihuánagyanús anyag került elő. A NAV munkatársai a 45 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a jármű tulajdonosát feljelentéssel átadták a rendőrségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.