Sport

Hátország: országos döntőbe jutott a KSZSE U11-es csapata

Hátország: országos döntőbe jutott a KSZSE U11-es csapata

2017. június 1., csütörtök
Hátország: országos döntőbe jutott a KSZSE U11-es csapata
kszse_u11_orszagos_donto

Június másodikától két napon át Tökölön küzd az ország legjobb korosztályos csapatai ellen a KSZSE U11-es csapata.

Ugyan az utolsó fordulóban a Gyömrőtől vereséget szenvedett a KSZSE U11-es csapata, de mivel a szintén továbbjutó Szigetszentmiklós ellen győzelmet arattak a szegediek, így ez már nem befolyásolta a KSZSE továbbjutását az országos döntőbe. A nyolcas döntőben a Kozármisleny, a Tatabánya és a Tiszavasvári csapata lesz a Tisza-partiak ellenfele, akik június másodikán 14 órától a Tatabányával, majd 18 órától a Kozármislennyel játszanak, míg másnap délben a Tiszavasvári lesz az ellenfél. A keresztjáték során a csoport első helyezettje a másik négyes másodika ellen játszik az elődöntőben, ahol a győztesek a végső sikerért, míg az elődöntő vesztesei a bronzéremért léphetnek pályára. A csapat tagjai: Bozsoky Brigitta, Csamangó Nóra, Giricz Lilla, Gyömbér Brigitta, Keceli-Mészáros Renáta, Kovács Réka, Lakos Dorina Virág, Lázár Dóra, Mazán Laura, Mórocz Fanni, Németh Dorka, Simon Boglárka, Szőke Szonja, Tanács Alíz, Demeter Dorka, Simon Fruzsina. A csapat edzői: Buchholcz Huba Dóra és Vojkovics Gyula.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.