Közélet

Fidesz: a Soros által fizetett szervezetek a magyar alkotmányos rendet támadják

Fidesz: a Soros által fizetett szervezetek a magyar alkotmányos rendet támadják

2017. június 30., péntek
Fidesz: a Soros által fizetett szervezetek a magyar alkotmányos rendet támadják
nemeth_szilard

A fideszes Németh Szilárd szerint a Soros György által fizetett "álcivilek" a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a külföldi szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak.

A kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján példaként említette a Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty Internationalt, amelyeket "a leginkább érint ez a törvény". Szavai szerint a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra. A "mások tönkretételével hatalmas vagyonra szert tevő"

Soros György

"pénzügyi tervét" - miszerint évente 1-1,5 millió bevándorló érkezzen Európába - ezekkel a "maffiahálózatokkal" és valódi bűnözőkkel kiegészülve akarják végrehajtani - fogalmazott

Németh Szilárd

, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy e terv megvalósításának útjában áll a határvédelmen alapuló magyar bevándorláspolitika, valamint a családok segítésére épülő népesedési politika. A fideszes politikus szerint ezek a szervezetek semmibe veszik a magyarok akaratát is, a legutóbbi nemzeti konzultáción ugyanis csaknem 1,7 millió ember helyeselte a magyar bevándorláspolitikát. Azt is mondta, hogy "Soros kívánalmait a brüsszeli bürokraták is támogatják". Megjegyezte, az új uniós menekültügyi ügynökség is Soros György javaslatainak egyike. Arról van szó, hogy az "Európát lerohanó" illegális bevándorlókat - elvéve a magyar bevándorlási hivatal hatáskörét - jogszerűen akarják beléptetni a kontinensre - fogalmazott. Magyarországon azonban senki sem állhat a törvények fölött, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania - jelentette ki Németh Szilárd, megismételve Orbán Viktor miniszterelnök eheti szavait: a küzdelem célja, hogy a bevándorlás kérdésében "nehogy már Soros György nevessen a végén". A Fidesz frakcióvezető-helyettesét kérdezték a 24.hu előző napi cikkéről, amely szerint a Fidesz 2010-ben nagy kedvezményekkel plakátolhatott. Erre úgy reagált: mindent nyilvánosságra hoztak az 2010-es országgyűlési választásokkal kapcsolatban is, ami megjelent a Magyar Közlönyben, a számvevőszék pedig rendben találta a költségeket. Arra a kérdésre, hogy listaáron vásárolták-e a plakátokat, azt felelte: "biztos, hogy listaáron vásároltuk, ha meg kaptunk kedvezményt, akkor ez a kedvezmény a törvényeknek megfelelően zajlott". Szerinte a Simicska- és a Soros-média összefogott, és mindent megtesz, hogy "dugába döntse" a plakáttörvényt. A cikkben megjelenteket hírhamisításnak nevezte. Megjegyezte továbbá, hogy a 2010-es plakátárakat nem érdemes összevetni a 2017-es árakkal, ezen a piacon ugyanis 50-60 százalékos áremelkedés volt 2010 óta. Arra a felvetésre, hogy Rákospalotán a Fidesz mellé állt az MSZP a polgármester - a DK-s Hajdu László - elleni fegyelmi eljárásban, Németh Szilárd úgy reagált: a baloldalon mindenki tülekedik, miután megnézték a közvélemény-kutatási adatokat, "megy a meccs, megy a csata". "Szerintem a szocik se tudják, mit akarnak" - fogalmazott. A kormányzati plakátkampánnyal kapcsolatos érdeklődésre azt mondta: ez a nemzeti konzultáció lezárása és az összegzéséről szóló tájékoztatási szakasz. Arra a kérdésre, hogy a Ripost szerint Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselőnek egy fiatalkorúval lehetett kapcsolata, és a bíróságon tanúk is a politikus ellen vallottak, Németh Szilárd azt mondta: a legjobb, ha az érintett az igazságszolgáltatás előtt tisztázza magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.