Közélet

Felkészültek a rendvédelmi szervek a nyári rendezvényekre

Felkészültek a rendvédelmi szervek a nyári rendezvényekre

2017. június 14., szerda
Felkészültek a rendvédelmi szervek a nyári rendezvényekre

A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására - nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai zárt ülése után a testület tagjai.

Németh Szilárd

, a testület a fideszes alelnöke az ülés után nyilatkozva kiemelte: a rendvédelmi szervek egyértelműen felkészültek arra, hogy a magyarországi kulturális, és sportrendezvényeket biztosítsák. A kormánypárti politikus elmondta: az ülés első napirendi pontjában a nyári rendezvényekről, s azok biztosításáról hallgattak meg egy mintegy negyven perces tájékoztatót. Ennek keretében a nemzetközi biztonsági helyzet, a terrorcselekmények, s a sportrendezvényeken megforduló huligánokra is kitértek. Németh Szilárd elmondása szerint

Papp Károly

országos rendőrfőkapitány az ülésen azt mondta: az emberek eligazítását, képzését, feladatszabását tekintve felkészültek, s a műszaki, pénzügyi feltételek is biztosítottak. A rendőrség munkáját a magyar titkosszolgálatok mellett nemzetközi együttműködés is segíti - fejtette ki Németh Szilárd.

Molnár Zsolt

, a testület szocialista elnöke azt mondta: a szervek rendkívüli felkészültségéről számoltak be, komoly biztonsági intézkedésekkel készülnek az olyan tömegrendezvényekre, mint a vizes világbajnokság, a Forma-1-es futam, a Sziget Fesztivál, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és a Balaton Sound. Mint felidézte: levélben fordult az illetékes miniszterekhez, hogy tájékoztatást kérjen a nagy nemzetközi, és sajtóérdeklődéssel járó tömegrendezvények biztosításáról, valamint a rendezvények látogatóinak tájékoztatásáról. A testület elnöke többnyelvű tájékoztatást szorgalmazott az interneten, szórólapokon, a tömegközlekedési járműveken. Molnár Zsolt felhívta a figyelmet, erre nem csak terrorcselekmények veszélye miatt van szükség, hiszen akár egy petárda, egy felrobbant pezsgősüveg is pánikot okozhat a tömegben. Ezért nagyon fontos egy hiteles tájékoztatás arról is, hogyan lehet megközelíteni, elhagyni az egyes helyszíneket. Ilyen élethelyzetekben tudatos magatartásra van szükség - mondta Molnár Zsolt, de hozzátette: nem szabad rettegni, "nem győzhet a terrorizmus". Molnár Zsolt azt mondta: Magyarországon a terrorkészültségi fokozat változtatására nincs szükség. Elmondta továbbá, hogy a Belügyminisztériumtól és a Terrorelhárítási Központtól külön kérte, hogy ne csak Magyarországra érkező külföldieknek, hanem azoknak a magyar állampolgároknak is készítsenek tájékoztatást, akik külföldi országba - például Franciaországba, Németországba, vagy Nagy-Britanniába - készülnek nyaralni. A testület elnöke szólt arról is, hogy a letelepedési kötvény az egész schengeni rendszeren belüli közlekedést lehetővé teszi, ezért az nem csak Magyarországra, hanem egész Európára nézve veszélyt jelent. Ezért az MSZP a letelepedési kötvény megszüntetését szorgalmazza, addig is pedig fokozottabb biztonsági ellenőrzéshez kössék a kötvényt - emelte ki Molnár Zsolt.

Szél Bernadett

, a bizottság LMP-s tagja arról számolt be, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén egy Csepelen tartott kormányzati konzultációs fórumon szerződtetett őrző-védő céggel kapcsolatban is kérdéseket tett fel. Választ vár arra például, hogy miért egy olyan gárdát választottak ki őrző-védő feladatokra, amelyben "nemzetbiztonságilag kétes életű emberek vannak". Szél Bernadett elmondása szerint az ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy tudatosan szervezték oda az őrző-védő szolgálatot, többek között hogy az újságírókat távol tartsák a minisztertől. Az LMP-s politikus szerint az eset nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, ezekre várt válaszokat mások mellett a csepeli kötődésű Németh Szilárdtól, a testület fideszes alelnökétől. Szél Bernadett szerint a kormánypárti politikusok részéről senki sem vállalt felelősséget, politikai provokációnak minősítették az ügyet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.