Írjon nekünk

Közélet

Egy ügyész és három NAV-os került őrizetbe korrupciós bűncselekmény miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt – közölte a főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak milliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, melynek tagja volt a NAV három hivatásos állományú tagja, egy ügyvéd és egy helyi ügyészségi ügyész. A kifizetett jogtalan előnyért cserébe a csoport tagjai a működésük során megismert bűnügyi információkat szolgáltattak ki az arra jogosulatlan személyeknek, a büntetőeljárás alóli mentesülésük, vagy cselekményük enyhébb elbírálása érdekében – ismertették.

A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai kedden 14 helyszínen tartottak házkutatást, ahol bizonyítékokat foglaltak le, hat embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük ötöt őrizetbe vettek.

Az őrizetbe vett ügyész és a NAV munkatársai a gyanúsítotti kihallgatásuk során panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, és nem tettek vallomást.

Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A főügyészség szerdán indítványozni fogja az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését. A nyomozás határideje 2017. július 16. , az ügyben eddig kilenc gyanúsított van – tették hozzá.

Közélet

Decemberig felújítják a villamospálya burkolatát a Kossuth Lajos sugárúton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezért a buszok a külső sávokban közlekednek majd.

Tovább olvasom

Hírzóna

A fejlesztésekre koncentrálnak a következő években Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyes intézményeket átszerveznek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Változnak a felvételi pontok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A keresztféléves jelentkezőkre még nem vonatkozik a nyelvvizsgaszigor.

Tovább olvasom

Aktuál