Befejeződött a tegnapi viharkárok felszámolása

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tûzoltóautókat adtak át Budapesten

A tűzoltókat több mint hatvan esetben riasztották – tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Csütörtökön délelőtt újabb vihar érkezett Csongrád megyébe. A zivatart viharos erejű, 70-75 kilométeres szél kísérte. A legnagyobb károkat a megye déli részéről, Nagylak és Magyarcsanád településéről jelezték a lakosok. Több helyen is leszakadt faágak, a földből gyökerestől kifordult fák akadályozták a forgalmat. Nagylakon és Magyarcsanádon összesen negyvenöt családi ház rongálódott meg, több helyen a tetőszerkezetet súlyosan megrongálta a viharos erejű szél. Volt ahol a villanyoszlop is kidőlt, komoly károkat okozva a közeli épületekben. Mintegy negyven fogyasztói helyen akadozott az áramellátás.

Az esti órákig több mint hatvan, a viharral kapcsolatos lakossági bejelentés érkezett a szegedi főügyeletre. Négy megyei hivatásos és öt önkéntes tűzoltó egység déltől este tíz óráig folyamatosan dolgozott a viharkárok felszámolásán. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem megyei ügyeletére.

Default thumbnail
Előző sztori

Illegális potencianövelőket árult egy szegedi pár

Következő sztori

Krokodilbébik keltek ki a Szegedi Vadasparkban

Legutóbbi hasonló cikkek