Írjon nekünk

Közélet

A kormánypárti médiát bojkottálja, a Jobbik-tévének nyilatkozott Botka László

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

botka_tv_interju

Érdekes és sokatmondó videóra bukkant a SZEGEDma.hu a világhálón. Az Alfahír hírportál közölte a hozzá hasonlóan Jobbik-közeli Nemzeti1TV videóját, ahol politikusok nyilatkoznak nyaralásukról. Köztük nem más, mint az MSZP-s Botka László, aki egy hónapja hirdetett bojkottot a kormánypárti (illetve fideszesnek mondott) médiával szemben. A közszolgálati M1 tehát nem fér bele, a Vona-párti N1 annál inkább. Fecseg a felszín, hallgat a mély? Érlelődik a technikai koalíció?

Vakarhatja a fejét Kerényi György médiaguru, akit nemrégiben – Botka László miniszterelnök-jelölt, Szeged polgármestere felkérésére – neveztek ki az MSZP kommunikációs vezetőjének. Nehéz lesz ugyanis elfogadható magyarázatot adni arra, hogy miközben Botka gyakorlatilag ráerőltette akaratát a pártra, hogy hirdessenek teljes bojkottot a kormánypártinak vagy fideszesnek mondott sajtótermékek ellen, maga a miniszterelnök-jelölt nyilatkozott a napokban az egyértelműen Jobbik-közeli Nemzeti1TV-nek. Látszólag, azaz a (hangos-hangzatos) felszínen egyre kevésbé érthető Botka sajtóhoz való viszonya. Vagy ha a (még csendes) mélyére ásunk, éppen nagyon is érthető?

A jobboldali radikális Alfahír hírportál közölt hétfőn egy cikket, benne az N1TV videójával, melyen politikusokat faggatnak arról, hogy töltik a nyarat, fognak-e dolgozni is, és hová mennek pihenni. Érdekesség, hogy a hét nyilatkozó közül az egy szem LMP-s Sallai R. Benedek mellett három jobbikos (Vona Gábor, Gyöngyösi Márton és Lukács László) és három MSZP-s (Gúr Nándor, Tóbiás József és Botka László) tűnik fel. Igen, a szocialista miniszterelnök-jelölt, aki sajtóhírek szerint maga kezdeményezte májusban a „Fidesz-pártsajtónak” titulált Magyar Idők, Echo TV, M1, TV2, Origo, PestiSrácok, 888, Lokál, Ripost és Magyar Hírlap elleni teljes szocialista bojkottot.

Nyakó István MSZP-sajtófőnök akkor mindezt azzal a körítéssel tálalta, hogy a jövőben csak a „független magyar sajtónak” nyilatkoznak majd. A Magyar Idők szerint a bejelentés hátterében az állt, hogy Botka László rosszul viselte az urizálásáról, például egzotikus luxusnyaralásairól, milliós Rolexéről a méregdrága családi dzsipről való beszámolókat. Azóta számos sajtóhír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a pártvezetésben sem osztatlan az öröm és az egyetértés amiatt, hogy csaknem tucatnyi médiumtól (és jelentős választói rétegektől) vágták el magukat. „Nem lenne bátrabb dolog szóba állni ezekkel a médiumokkal és mondjuk egy tévéműsorban elmondani a saját álláspontjukat?” – ezt már a Magyar Nemzet kérdezte a múlt héten Botka Lászlótól. A miniszterelnök-jelölt szerint azonban „ez nem média, hanem hazugsággyár. Ezek a médiumok már elveszítették a médium jellegüket”. Kerényi György pedig a 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott, először volt benne kétely, hogy „így nem érjük el a magyar társadalom egy részét”, de aztán belátta, hogy jogos a bojkott. „Ezek a médiumok nem hasonlíthatók össze más médiumokkal. Eddig is volt pártmédia, de azért azt újságírók működtették. […] Ők nem pártsajtót csinálnak, hanem a kormányzati hatalom részei. Ha nekik nyilatkozol, az olyan, mintha a fidesz.hu-nak nyilatkoznál. Ez azért egyetlen ellenzéki politikusnak sem jutna eszébe” – magyarázta.

Úgy tűnik viszont, hogy Botka László és az MSZP számára a Jobbik-közeli sajtó annál inkább vállalható, nem veszítette el médium jellegét, nem tekinthető pártsajtónak, sőt, ezek szerint a „független magyar sajtó” része. Amíg Botkát rendkívüli mértékben zavarta, hogy a bojkottált médiumok luxusnyaralásairól informálták az embereket, addig a Jobbik-közeli tévének kedélyesen cseveg arról, hogy idén nyáron is egy hétre utaznak a tengerpartra felesége szervezésében, három kislányukkal… (Amúgy a Borsban már megjelent, Egyiptomot szemelték ki Botkáék.)

Ami mármost a Jobbikot illeti, Kerényi György a 24.hu-s cikkben kizártnak nevezte, hogy (még ha hívnák is) „szélsőjobbos párthoz” menne dolgozni… Botka László is többször nyilatkozott arról, hogy elképzelhetetlen bármiféle (kormányellenes) szövetkezés, összefogósdi a szélsőjobbal, Vona Gáborral. Egy HVG-s nagyinterjúban például azt üzente: „a szélsőséges megnyilatkozások és a bakancsok” jellemezte Jobbikkal „semmiféle politikai, technikai együttműködés nem lehetséges”.

Vagy mégis…

Kommentek

Közélet

11 év után újra a Pick emelhette magasba a trófeát – képeken a bajnokok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Összesítésben 57-58-cal végződött a Veszprém–MOL-Pick Szeged férfi kézilabda döntő. Galéria. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Így tartanak Veszprémbe a Pick-szurkolók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy gólos előnnyel kelt útra a MOL-Pick Szeged a vasárnapi kézilabda bajnoki döntő visszavágójára. A délután háromkor Veszprémben kezdődő találkozóra szép számmal indultak szegediek is. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Bartók Csaba zarándokként tért vissza Csíksomlyóra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Visszatért szülőföldjére.

Tovább olvasom

Aktuál