Közélet

A Jobbik miniszterelnök-jelöltté választotta Vona Gábort

A Jobbik miniszterelnök-jelöltté választotta Vona Gábort

2017. június 10., szombat
A Jobbik miniszterelnök-jelöltté választotta Vona Gábort
Vona Gábor

A Jobbik kongresszusa szombaton a párt miniszterelnök-jelöltjévé választotta Vona Gábort.

Mirkóczki Ádám

, az ellenzéki párt szóvivője, parlamenti képviselője a rendezvényt követően tartott sajtótájékoztatón elmondta,

Vona Gábor

pártelnököt 97 százalékos szavazati aránnyal, 296 szavazattal titkos voksoláson választották meg; összesen 306 leadott szavazat volt, ebből kettő érvénytelen. A Jobbik 98 százalékos támogatottsági aránnyal újra választmányi elnökké választotta Szabó Gábor pártigazgatót - közölte Mirkóczki Ádám. A küldöttek közel 100 százalékának szavazataival ismételten

Zakó László, Gyüre Csaba

és

Murányi Levente

lettek a Jobbik felügyelőbizottságának tagjai. A Jobbik szóvivője hangsúlyozta továbbá, a Jobbik 16. kongresszusának küldöttei elfogadtak egy olyan elvi nyilatkozatot is, amely az esszenciáját jelenti a párt jelenlegi és jövőben politikájának.

Z. Kárpát Dániel

, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője erről a dokumentumról elmondta, Magyarországon új színt jelent majd, hogy a kormányváltás legfeljebb a helyettes államtitkári szintig hathat, a portást nem kell politikai alapon elküldeni. A Jobbik alelnöke emellett beszélt arról is, hogy a nyilatkozatban szerepel a termelést támogató adórendszer koncepciója, továbbá a korrupció elleni harc. Elmondta, a "szociálliberális kormányzatok alatt" tűrt kategóriába tartozó korrupció most már "államilag támogatott szinten merül fel" és "korunk nemzetgazdasági pestisét jelenti". Z. Kárpát Dániel szorgalmazta egy olyan ökoszociális nemzetgazdaság megvalósítását is, amelynek segítségével a Jobbik elkezdené a nyugatihoz közelíteni a magyar bérszínvonalat. A Jobbik politikusai kérdésekre válaszolva elmondták,

Zagyva György Gyula

, a párt volt országgyűlési képviselője soha nem volt a párt tagja, így kijelentéseit nem kívánják kommentálni. Sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula egyik bírálóját és családját megfenyegette írásban és telefonon is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.