A magyar pilóta a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjén az első futamon tizenötödikként, a második futamon negyedikként ért célba.
Michelisz hatodikként végzett a szombati időmérőn, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében az ötödik rajtkockából indult az első futamon. A rajtot remekül kapta el, az élen beragadt francia John Filippi mellett könnyedén elment, majd nagy csatába kezdett a svéd Thed Björkkel. A két autó rendkívül szorosan haladt egymás mellett, össze is értek, így sérülés miatt mindketten kénytelenek voltak hosszú időre kimenni a boxba. A magyar pilóta végül öt kör hátránnyal fejezte be a futamot.
A Zengő Motorsport magyar versenyzője, Nagy Dániel 13., míg csapattársa, a francia Aurélien Panis – a korábbi Forma-1-es pilóta, Olivier Panis fia – 10. helyen zárt. A futamot Michelisz portugál csapattársa, a vb-pontversenyben éllovas Tiago Monteiro nyerte.
Michelisz a második futamnak a hatodik pozícióból vágott neki. A rajtnál megtartotta pozícióját, majd egy helyet előrelépett egy kiesés nyomán. Egy rövid biztonsági autós fázist követően, Rob Huff büntetése miatt már a negyedik helyet foglalta el, a verseny második felében pedig már nem tudott előrébb lépni. A Zengő Motorsport magyar versenyzője, Nagy Dániel nem fejezte be a futamot, amelyet a marokkói Mehdi Bennani nyert meg. A világbajnokság két hét múlva a Nürburgringen folytatódik.
A túraautó Európa-bajnokság (ETCC) első vasárnapi futamán a Zengő Motorsport két versenyzője is dobogóra állhatott: Szabó Zsolt második, míg Nagy Norbert harmadik lett. Utóbbi a második verseny után is felállhatott a dobogó alsó fokára.
no images were found