Komolyzenei est, fúvósokkal, verssel és örömzenéléssel a Csongor téri Közösségi Házban + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cof

A telt házas koncertet családok, nagyszülők, játszóházas gyermekek, lakásotthonban és nevelőcsaládoknál élő fiatalok és nevelőszüleik hallgatták nagy érdeklődéssel szerdán este a Csongor téren.

“Az előadáson szereplő társulás 10 évvel ezelőtt alapvetően örömzenélés okán állt össze, amikor a határon túli állami gondozott gyermekeknek adtunk először koncertet” – mondta el portálunknak Boros József a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészetei Kar Rézfúvós Tanszékének docense. “Nagyon szívesen tettünk eleget Kothencz János felkérésének, hogy az ÁGOTA Alapítvány által támogatott családoknak és gyermeknek is adjunk műsort. Örültünk annak, hogy a közönség soraiban minden korosztály képviseltette magát. Fabulya Andrea versmondóval – akivel régi barátság köt össze minket – állítottuk össze az előadók listáját, akik a számukra legkedvesebb műveket adták elő. Még nekünk is meglepetés volt a műsor, csak annyit tudtunk, minden előadó lelkiismeretes, nagyszerű művészpalánta, így tudtuk, szép előadást produkálnak. A legtöbbjük egyetemista, de a fuvolás, illetve a népdalénekes nagylányok még középiskolások, illetve a 3 nemzetközi versenyt nyert zongoristánk, Petróczi Péter általános iskolába jár. Résztvevő előadók voltak még: Hajla Norbert, Samodai Bence János, Sebastian Renáta, Horváth Márk, Takács Zoltán, Szász Norbert, Domján Blanka, Hajda Csenge, akik hangszereiken játszottak” – tette hozzá.

Fabulya Andrea, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára, szintén vendég előadóval érkezett. “A versmondás a kisfiam születésekor került ennyire előtérbe, hisz neki rengeteget szavaltam, és a versmondás azóta is a szívem középpontjában foglal helyet. Elhívtam egy „radnótis” roma származású diákot, Jankó Attilát, aki kulturális versenyt nyert iskolánkban. Attila a felkérésemre azonnal igent mondott, a műsorban saját műveit adta elő. A versek így kettőnk által kerültek a műsorba” – nyilatkozott Fabulya Andrea.

A Csongor téri Közösségi Házban szeptemberben kezdődnek újra a Zenei estek programjai, ahova továbbra is nagyon sok szeretettel várják az érdeklődő családokat és gyermekeket.

no images were found

Előző sztori

A Nagy Háború hétköznapi hőseiről az Emlékpontban

Default thumbnail
Következő sztori

Horváth József: a fiatalok használata tudatos stratégia az Iszlám Állam részéről

Legutóbbi hasonló cikkek