Finisben az érettségi előkészületei

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

erettsegi_radnoti02_gs

Nem csak a diákok, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, mint hatóság is javában készül a tavaszi érettségi vizsgákra. A 2016-2017-es tanév számos változást hoz, mind az érettségiző diákok, mind a vizsgáztatásban résztvevők számára. Ebben a tanévben először lehet illetve kell érettségi vizsgát tenni a szakmai ágazati és ágazaton kívüli vizsgatárgyakból emelt és középszinten is.

Csongrád megye 9 településén összesen 4920 diák érettségizik hétfőtől – legtöbben Szegeden, 3265-en. A jelentkezések alapján összesen 69 tárgyból 18009 vizsga zajlik majd a május 5-től június 30-ig tartó vizsgaidőszakban. A vizsgaidőszak első napján a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgy írásbeli vizsgái kerülnének megszervezésre, mivel azonban Csongrád megyében nincs ilyen középiskola, így az itteni érettségik a magyar nyelv és irodalom vizsgatárggyal május 8-val indulnak. A jelentkezések lapján 15869 középszintű és 2140 emelt szintű vizsgára kerül sor. Az érettségit vezető vizsgabizottsági elnökök felkészítése megtörtént, melynek során a kétszintű érettségi vizsgarendszer legfontosabb elemeit tekintették át a szakemberek, kiemelve a jogszabályi változásokat; valamint tájékoztatást kaptak az aktuális megyei adatokról, a vizsgaszervezéssel kapcsolatos elvárásokról.

Az írásbeli vizsgákat május 5. és 26., az emelt szintű szóbeliket június 8. és 15., míg a középszintű szóbeliket június 19. és 30. között tartják az országban.

Default thumbnail
Előző sztori

A nagy kínai sebességváltásról a Konfuciusz Teaházban

Default thumbnail
Következő sztori

Utolsó és Cirkusz az éjszakában a Szegedi Nemzeti Színház műsorán

Legutóbbi hasonló cikkek