Gazdaság

A Ferroép újíthatja fel az újszegedi sportuszodát

A Ferroép újíthatja fel az újszegedi sportuszodát

2017. május 23., kedd
A Ferroép újíthatja fel az újszegedi sportuszodát
uszoda01_gs

A Ferroép Zrt. nyerte a közbeszerzési eljárást, így a cég végezheti az újszegedi sportuszoda felújítási munkálatait.

Mint az a közbeszerzési hatóság

honlapjáról kiderül

, lezárult az újszegedi sportuszoda felújítására kiírt közbeszerzési pályázat: a tendert a Ferroép Zrt. nyerte, amely mintegy 284 millió forintért végezheti el a létesítmény felújításával kapcsolatos munkálatokat. A Ferroép azt vállalta, hogy 128 nap alatt teljesíti a megbízást, azaz mintegy négy hónapot vehet igénybe a felújítás. Egyelőre nem tudni, mikortól kezdődnek meg majd a munkálatok, ám korábban arról lehetett olvasni, augusztusban szeretnék befejezni a felújítást. Mint azt

korábban

Szabó Mihály

, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezetője a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a Szegedi Vízipóló Suli TAO-s pályázatának köszönhetően megvalósuló beruházás során megújul a medence körüli burkolat, új rajtköveket és tusolókat építenek és kicserélik a sportcsarnokot és az uszodát összekötő nyaktagot is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.