Wass Albert-estet tartanak Hódmezővásárhelyen a Költészet napja alkalmából

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

ismeros_arcok_2015

A Költészet napja alkalmából tartanak Wass Albert-estet a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban pénteken. Az esten az Ismerős Arcok zenekar Simó József előadóművész közreműködésével lép fel.

Simó József több mint tíz éve ismerte meg Wass Albert írásait, majd irodalmi esteket és előadásokat kezdett tartani az író műveiből. Egyik előadásán sikerült megkapnia Wass Albert címét is, és ettől kezdve – bár csak levelezés útján – kapcsolatba kerülhetett az emigráció egyik legkitűnőbb alakjával.

Az Ismerős Arcok zenekar egyik küldetésének tekinti a tradicionális és kortárs magyar irodalom népszerűsítését, ezen belül is Wass Albert munkásságának megismertetését. Ezzel erősíteni kívánják közönségük kulturális és nemzeti identitását. Az Építsünk hidat! című műsorban a Zenekar dalai együtt hangzanak el Wass Albert elfeledett vagy eddig eltitkolt gondolataival. A magyarságról, családról, hazaszeretetről szóló dalok és irodalmi alkotások között mindenki megtalálhatja a párhuzamot.

Az előadást április 7-én, pénteken 19 órától tekintheti meg a közönség a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Előző sztori

Szemléletformáló eszmecserék középiskolásokkal avagy forog a SzocioFilm

Default thumbnail
Következő sztori

Női labdarúgás: hat pontra nőtt a Nagymágocs előnye

Legutóbbi hasonló cikkek