Írjon nekünk

Egyház

Társnak lenni Jézus szenvedésében – keresztút Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

varosi_keresztut12_gs

Újszegedről indulva Szeged 14 pontján megállva Krisztus keresztútjáról, haláláról és sírba tételéről elmélkedtek a városi keresztút részvevői.

Az idei városi keresztút az újszegedi Szent-Erzsébet templomból indult, s Szeged 14 pontján megállva Krisztus keresztútjáról, haláláról és sírba tételéről elmélkedtek a Szeretethimnusz mondatainak segítségével. „A keresztények iránytűje a keresztre feszített Krisztus követése, nem pedig egy meg nem testesült istené, hanem egy hús-vér Istené, aki magán viseli testvéreink sebeit” – Ferenc pápa ezen gondolatával invitálta a híveket a Szegedi Katolikus Lelkészség a keresztútra. Köllő Sándor egyetemi lelkész portálunknak elmondta, régóta hagyomány, hogy a virágvasárnap előtti pénteken városi keresztútra hívnak Szegeden, és nincs lekötve, hogy honnan indul és hol is zárul, hiszen a cél, hogy bejárják a várost. Tavaly Alsóvároson kezdtek, más alkalommal a dómtól vagy épp Felsővárosról, idén pedig Újszegeden. A Szegedi Egyetemi Lelkészség keresztútján zömében fiatalok vesznek részt a szegedi plébániák hívei mellett, de a környező településekről is szoktak érkezni. Ezúttal is minden állomást más és más közösség végzett, és fiatalokat kértek fel erre zömében.

„Úgy látom, az egyházban ismét újból virágzik a keresztút, amelynek többféle hagyománya létezik. Mivel a Szentföldön, Jeruzsálemben nem tud ezen mindenki részt venni, kialakult, hogy a templomokban kezdték el imádkozni, s így végigjárni ezt az utat, és több településen – például Szegeden – a várost járva élik végig az eseményeket lélekben a hívek” – fogalmazott Köllő Sándor. Mint mondta, ilyenkor húsvét előtt mindenki próbál egy kicsit befele fordulni, figyelni magára, és felkészülni az ünnepre akár hitében, akár életében megújulni.

Egyház

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén.

Tovább olvasom

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Aktuál