Rövidpályás gyorskorcsolya: a szezon utolsó versenyén is remekeltek az SZKE korisai

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szke

Az Alpok Adria Kupa sorozat harmadik és egyben utolsó állomásán az SZKE sportolói nagyszerű eredményeket értek el a hétvégén Celjében.

Nyolc nemzet versenyzői vettek részt az eseményen, ahol a szegedi egyesület 11 korcsolyázója állt rajthoz Junior F korcsoporttól egészen a felnőtt mezőnyig. A sportolók az elmúlt hónapok során számos versenyen vettek részt, az eredmények pedig magukért beszéltek.

Ez a sikersorozat most sem tört meg, hiszen összesen hét ezüst és öt bronzérmet hoztak haza. Tóth Anna Rebeka az egyesület legfiatalabb gyorskorcsolyázója ezen a versenyen, és a Kupa sorozatok összesített eredményét tekintve is az előkelő második helyen végzett.

Az E korcsoportban versenyző Kormányos Nina negyedik, Somodi Luca pedig a hatodik helyen zártak. Mindketten javítottak az egyéni legjobb idejükön két távon, illetve fejlődés látható a futamok taktikai megoldásában is. A fiúknál Liszli Gábor szintén negyedik, Vágfalvi Máté a hetedik helyen végzett. Gábor fegyelmezetten korcsolyázva, Máté pedig a rövid- és a középtávon a legjobb idejét javítva zárta a szezont.

A D korcsoportos Somodi Maja ügyes megoldásokkal könnyedén szerezte meg az ezüstérmet. Püspök Fanni korosztályában 9. lett, versenyzési stílusa sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Szintén C korcsoportban a fiúknál Jászapáti Péter rutinos és magabiztos korcsolyázással a dobogó második fokára állhatott fel.

Révész Gergő határozott célokat tűzött ki maga elé, melyeket okos versenyzéssel sikerült elérnie, a második helyen végzett. Takács Norbert szintén a B korosztályban a 8. helyet szerezte meg. Kisebb felszerelési gondokkal küzdött, ám teljesítménye a jövőre nézve igencsak biztató. Felnőtt nők között pályafutása harmadik versenyén Kis Virág Bianka az első érmét hozta haza, harmadik lett.

Egy-egy váltó csapattal képviselte magát az egyesület Junior C-D korcsoportban. A lányok (Püspök Fanni, Somodi Maja, Kormányos Nina) a harmadik helyen végeztek nyolc váltócsapat közül. A fiúk (Jászapáti Péter, Vágfalvi Máté, Liszli Gábor) az ezüstérmet szerezték meg tizenhárom csapat közül.

Most rövid pihenő vár a sportolókra, majd kezdődik az alapozó időszak.

SZKE összesített versenyeredmények korcsoportonként

Junior F lány
2. Tóth Anna Rebeka

Junior E lány
4. Kormányos Nina
6. Somodi Luca

Junior E fiú
4. Liszli Gábor
7. Vágfalvi Máté

Junior D lány
2. Somodi Maja

Junior C lány
9. Püspök Fanni

Junior C fiú
2. Jászapáti Péter

Junior B fiú
2. Révész Gergő
8. Takács Norbert

Ladies
3. Kis Virág Bianka

Váltó eredmények

Junior C-D lány
3. SZKE (Püspök Fanni, Somodi Maja, Kormányos Nina)

Junior C-D fiú
2. SZKE (Jászapáti Péter, Vágfalvi Máté, Liszli Gábor)

Előző sztori

Keddi programajánló: Mushu Israel, Food Fest & Zenei Est

Következő sztori

Egy újabb piramis maradványait találták meg Egyiptomban