Négy helyszínen várják a véradókat április negyedik hetében

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

veradas_fidelitas01_gs

Pusztaszeren, Bakson, Szegeden és Algyőn adhatnak vért az önkéntesek április negyedik hetében.

Április 19-én, szerdán Pusztaszeren várják a véradókat a Szociális Intézményben délelőtt tíz és délután egy óra között, míg Bakson ugyanezen a napon délután fél három és öt óra között nyílik lehetőség a véradásra a Faluházban. Április 22-én, szombaton az Auchanban várják Szegeden az önkénteseket délelőtt kilenc óra és dél között, Algyőn pedig szintén szombaton délután fél kettő és négy óra között adhatnak vért az önkéntesek a Faluházban.

Fontos, hogy a véradók arcképes igazolvánnyal (személyigazolvány, jogosítvány, diákigazolvány) és lakcímet igazoló kártyával, valamint TAJ számmal érkezzenek a helyszínekre.

Előző sztori

Fidesz: a Jobbik a bevándorláspártiak oldalára állt

Következő sztori

Szegedi tüntetés a felsőoktatási törvény ellen – Zászlóburleszk és feloszló tömeg (FRISSÍTVE)