Írjon nekünk

Egyetem

Közös imával segítették a roma-magyar párbeszédet a szegedi egyetemisták

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

IMG_4068

Ötödik alkalommal rendeztek roma-magyar imaestet a szegedi Dómban április 8-án. A Nemzetközi Roma Napon a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium és a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség közösen hívta imára a város fiataljait, hogy támogassák a kultúrák közeledését, erősítsék a romák és nem romák közötti párbeszédet, valamint kapcsolódási pontokat találjanak az imádság erejével.

A Vas megyei Csákánydoroszlóról érkezett Szegedre Orsos Zoltán, roma származású plébános, hogy lelki délután keretében beszélgessen a szakkollégium hallgatóival hitről, hivatásról és elfogadásról. Az atya személyes elhívásának érzi, hogy a cigányok felé szolgáljon, jó példát mutasson nekik, továbbá közösséggé kovácsolja az egy településen élőket. A fiatalok kérdésére Zoltán atya elmondta, tartozik a cigányoknak azzal, hogy megosztja velük azt, amit ő már megkapott: az evangélium üzenetét.

A lelki délutánt követően a Dómban celebrált szentmisét a plébános, amelyen nem csak a szegedi egyetemisták, de város hívő közönsége is részt vett. Prédikációjában Orsos Zoltán személyes tanúságtételén keresztül fogalmazta meg küldetésének alapgondolatát, hogy „Senkit nem tudunk megváltoztatni, akit nem szerettünk előtte”. Kiemelte, ha valaki jobb útra, szebb életre akarja terelni a társait, akkor előbb szeretnie kell őket. Az üzenetet meghatódva hallgatták a roma szakkollégisták, akik egymás kezét fogva imádkozták el a Miatyánkot először magyar, majd lovári nyelven. Az egység és az összefogás végig kísérte a liturgiát, hiszen a fiatalok felváltva vettek részt az oltár körüli szolgálatban, a példázatok és az imák felolvasásában.

Az immár hagyománnyá vált roma-magyar imaest ezúttal is megerősítette a hallgatóságot a Szegedi keresztény Roma Szakkollégium jelmondatában, amelyet Köllő Sándor szakkollégiumi lelkész is idézett a nap végén, miszerint „Reményteli Országban Mindenki Ajándék”.

Egyetem

Fendler Judit kancellár számolt be az SZTE-n zajló online oktatásról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

21 ezer hallgató vesz részt a távoktatásban a Szegedi Tudományegyetemen.

Tovább olvasom

Egyetem

Speciális képzések indultak az SZTE-n a járvány kapcsán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyebek mellett a lélegeztetőgépek kezeléséről.

Tovább olvasom

Egyetem

A koronavírus mutációja nem feltétlenül rossz dolog – mondja az SZTE professzora

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus beszél a járványról.

Tovább olvasom

Aktuál