Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a MOL-Pick Szeged a BL-ben + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

pick_silkeborg23_gs

A szünetben még kettővel vezetett a Silkeborg, a második játékrészben azonban tizenegy gólt vert ellenfelére a MOL-Pick Szeged, ezzel pedig bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Bár hatgólos hátrányban is kézilabdázott az első mérkőzésen a MOL-Pick Szeged, végül kétgólos előnnyel várhatta a szegedi visszavágóját a Silkeborg elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőnek. Nagyon hasonló forgatókönyv szerint indult a visszavágó is mint az első mérkőzés Dániában, 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám Juan Carlos Pastor együttese kicsit bizonytalanul kezdett támadásban, védekezésben pedig nem tudta megállítani a Markussen vezette dán offenzívákat, így a tizenkettedik percben már időt is kellett kérnie a spanyol trénernek, hiszen a Silkeborg ledolgozta kétgólos hátrányát, sőt 8-4-re húzott el. Ahogy az első mérkőzésen, itt is a dánok akarata érvényesült az első harminc perc során, amire rátett egy lapáttal a szlovén játékvezetők kétes ténykedése is. Ezzel együtt az időkérés után valamelyest stabilizálódott a hazaiak játéka, de továbbra is viszonylag könnyen szerzett gólokat a Silkeborg, a szünetben pedig 16-14-re vezetett a vendég gárda, az első játékrészt egy Markussen időntúli szabaddobás-gól zárta.

A második félidőben aztán megint megrázta magát a Pick, öt perc alatt eltüntette a hátrányát, feljavult a védekezés, Sierra is egyre több labdával találkozott, 18-17-nél pedig át is vette a vezetést a hazai csapat egy Källmann találattal. Ezzel szemben a Silkeborg elbizonytalanodott támadásban, tanácstalanul járatták a labdát, a Szeged pedig egyértelműen átvette a mérkőzés irányítását és egyre nagyobb előnyt épített ki. Elsősorban Jonas Källman és Sergej Gorbok húzta a hazaiak szekerét, de Stas Skube is hét gólig jutott, így a mérkőzés háromnegyedénél már nem volt kérdés, hogy a Pick ezt a meccset is meg fogja nyerni, Gorbok góljával a 45. percben már 24-18-ra vezetett Juan Carlos Pastor csapata. A vendégeknél Stas Skube testvére Sebastian Skube okozott gondokat hazaiaknak, de így is nyolc gólon tartotta a második játékrészben a Silkeborgot a Szeged, a végére pedig talán nagyobb különbség is alakult ki, mint ami valójában volt a csapatok között. Végül 33-24-s győzelmet aratott a MOL-Pick Szeged, összesítésben pedig kettős győzelemmel, 59-48-al jutott túl a jól teljesítő dán csapaton. A Final Four-ért a bombaerős Paris-Saint Germain testén keresztül vezet az út Juan Carlos Pastoréknak, a párharcot Szegeden kezdik majd a csapatok.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

MOL-Pick Szeged – Bjerringbro-Silkeborg 33-24 (14-16)
Szeged, Városi Sportcsarnok 3200 néző. Vezette: Nenad Krstic, Peter Ljubic (szlovénok).
MOL-Pick Szeged: Sierra – GORBOK 7, KALLMAN 7, Balogh 4/1, Gaber 2, SKUBE 7, Sostaric -. Csere: Nagy (kapus), Obranovic -, Zubai -, Blazevic -, Pedro 3, Thiagus Petrus -, Bánhidi 1, Buntic 2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Silkeborg: Rasmussen – Hundstrup 2, Kier 2, Thomsen 1, SKUBE 6, Knudsen 4, Nielsen 4. Csere: Lassen -, Jensen -, MARKUSSEN 5. Vezetőedző: Peter Bredsdorff-Larsen.
Kiállítás: 8 perc ill. 10 perc.
Hétméteres: 1/1 ill. 0/0.

Juan Carlos Pastor: “Először is gratulálok a Silkeborgnak, nagyon megnehezítették a dolgunkat és a legjobb teljesítményünkre kényszerítettek minket ebben a párharcban. Az első félidőben 16 gólt kaptunk, nagyon sok problémánk volt védekezésben, a második félidőben viszont csak nyolcat, ez magyarázza, hogy miért tudtunk fordítani. A második félidőben talán a legjobb játékunkat nyújtottuk idén, nagyon jól játszottunk húsz percig. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, gratulálok nekik, mert egy pillanatra sem adták fel. Ez az egész Pick-család győzelme, hiszen nagyon jó hangulatot teremtett ma is a közönség.”

Peter Bredsdorff-Larsen: “Gratulálok a Szegednek, szép győzelmet arattak, a két meccs alapján ők voltak a jobb csapat, fizikálisan és képességekben is felülmúltak minket. Nagyon büszkék vagyunk, hogy eljutottunk idáig a Bajnokok Ligájában, nagyon boldogok vagyunk hogy ebben a sorozatban játszhattunk. Most is bebizonyítottuk hogy helyünk van a legjobb 16 között Európában. Az első félidőben fantasztikusan játszottunk otthon és most is, de összességében jó évet zártunk a sorozatban.”

Sergej Gorbok: “A Silkeborg nagyon jó kézilabdát játszott, egy pillanatra sem becsülhettük le őket. Nagyon jó mérkőzést játszottunk ma, a szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek.”

Klaus Thomsen: “A Pick Szeged egy fantasztikus csapat, ennek ellenére az első félidőben nagyon jól kézilabdáztunk, de a szünet után a Szeged megtalálta az ellenszert, minden hibánkat megbüntették. A PSG-nek biztosan nem lesz könnyű dolga a Pick ellen.”

Online közvetítésünk

A mérkőzés elé

Felvezető írásunkat az alábbi linken olvashatják.

Sport

Döntetlen a megyei rangadón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Szegedi VSE 1-1-re végzett a Makóval.

Tovább olvasom

Sport

Barca-veréssel rajtolt a Pick a BL-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A MOL-Pick Szeged 31-28-ra legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Tovább olvasom

Sport

Kopasz Bálint a tesztversenyen is megállíthatatlan volt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A tokiói pálya és az étel sem tetszik neki.

Tovább olvasom

Aktuál