Bulvár

Idén is várja az 1 százalék felajánlásokat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Idén is várja az 1 százalék felajánlásokat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

2017. április 28., péntek
Idén is várja az 1 százalék felajánlásokat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete ebben az évben is várja a felajánlásokat, hogy folytatni tudja a megkezdett munkát. 2016 is igen mozgalmasan telt az egyesületnél, de 2017 talán még ennél is több izgalmat tartogat.

Május 22-ig rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete idén is várja a felajánlásokat, hogy tovább folytassa eddigi programjait, és minél több állat életét mentse meg. Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, 2016 rengeteg munkát adott, ezeket az 1 százalék felajánlások nélkül nem, vagy csak részben sikerült volna véghezvinni. Emlékeztetett arra is, hogy közvetett, vagy közvetlen módon több száz kóborló vagy bajba jutott kutyán és macskán segítettek. Az elnök kiemelte, 2017 talán ennél is mozgalmasabb lesz, hiszen már elindultak az egyesület különböző programjai. Az Összefogás 2017-Nehéz Helyzetben Az Állatokért projekt keretében idén sem maradnak segítség nélkül a rászoruló állattartók, A Póráz Két Végén 2017 program pedig ingyenes kutyakiképzést nyújt azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy rosszcsont kedvencüket kutyaiskolába vigyék. Balogh Ernő az egyik legfontosabb célként jelölte meg, hogy még idén megnyithassa kapuit vásárhelyen az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ. Ez egy korszerű ideiglenes befogadó állomás lesz, ahol családi programokat is tartanának, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat. Az egyesület vezetője hozzátette, természetesen a különböző programok mellett az állatvédelem a legfontosabb, és hogy minél több bajbajutott kutya vagy macska kerüljön szerető családhoz. Mindezt nem sikerülne megvalósítani az adó 1 százalék felajánlások nélkül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.