Közélet

Cser Ágnes: több nyitott kérdés van az egészségügyi ágazat kollektív szerződésében

Cser Ágnes: több nyitott kérdés van az egészségügyi ágazat kollektív szerződésében

2017. április 30., vasárnap
Cser Ágnes: több nyitott kérdés van az egészségügyi ágazat kollektív szerződésében

Az egészségügyi ágazat kollektív szerződésének két fejezetét írták alá, még több nyitott kérdés van - közölte Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ-EDDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Hozzátette: nem értek véget a sztrájktárgyalások, nem rendezték a gazdasági-műszaki háttérszolgáltatók bérfejlesztését, és több nyitott kérdés is van. Az egészségügyben dolgozók kollektív szerződését - amelyben eddig a munkaidőt, a pihenőidőt, és a bérfelzárkóztatást érintő fejezeteket írták alá - elsősorban a szakdolgozókra és az orvosokra tárgyalták végig, de a gazdasági-műszaki háttérszolgáltatás területén foglalkoztatottak is bele tartoznak - jelezte. Tavaly megállapodtak a mentősök, védőnők önálló fejezetéről is. Közölte: folyamatban van az eljárás, hogy a kollektív szerződés hatályát kiterjesszék az egészségügyi ágazat valamennyi - egészben vagy részben - közfinanszírozott munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottjára, munkavállalójára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.