Amerikai turnéra indult a szegedi Korinda zenekar

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

korinda_fb

Az Egyesült Államok nyugati partján turnézik a szegedi zenekar kvartett felállásban. A Kárpát-medencei fellépéseik mellett gőzerővel szervezik az oroszországi bemutatkozást is.

Április második felében az Amerikai Egyesült Államokban turnézik a Korinda zenekar. A többségében szegedi zenészekből álló formáció 2004-ben alakult, moldvai, csángó, keleti székely és román népzenét játszanak tagjai. A leggyakrabban a Dél-Alföldön és Budapesten koncerteznek, vagy lépnek fel táncházban, de már a Vajdaságban és Kárpátalján is ismerik a zenészeket.

„A Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programján nyertünk támogatást elképzelésünkhöz, az utazási költségeinket állják. A helyszíneket ismeretségeink ajánlására választottuk ki, most kvartett felállásban fogunk játszani” – nyilatkozta lapunknak Csenki Zalán, a zenekar tagja. Elárulta, a csángók és a keleti székelység muzsikáját viszik el Seattle-be, Portlandbe, San Diegóba és Los Angeles-be. A helyi magyar közösségek és az érdeklődő amerikaiak is megismerkedhetnek a Gyergyó, a Gyimes, a Csík, a Moldva, a Barcaság vidékeinek dallamaival, változatos hangszerfelállással.

Ősszel folytatják a külföldi turnézást, Oroszországban lépnek fel, egyelőre a moszkvai helyszínük biztos, de tárgyalnak arról, hogy más városokban – akár Szentpéterváron – is bemutatkoznának.

Default thumbnail
Előző sztori

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a muszlim vallás gyakorlását korlátozó ásotthalmi szabályozást

Következő sztori

Hátország: fontos pontokat veszített a SZEAC a Kecskemét ellen

Legutóbbi hasonló cikkek