Közélet

Több mint 150 millió forint értékben fejleszt Hódmezővásárhelyen a DÉMÁSZ

Több mint 150 millió forint értékben fejleszt Hódmezővásárhelyen a DÉMÁSZ

2017. március 6., hétfő
Több mint 150 millió forint értékben fejleszt Hódmezővásárhelyen a DÉMÁSZ
demasz

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató által februárban megvásárolt DÉMÁSZ, immár nemzeti tulajdonú társaságként jelentősen megemelte a hálózatfejlesztési és rekonstrukciós beruházásokra fordítandó pénzügyi keretét a dél-magyarországi régió három megyéjében.

A tervek között kiemelt helyen szerepelnek a Hódmezővásárhely lakosságát és gazdasági életét támogató beruházások. A térségben működő vállalkozások energiatöbblet-igénye alapján 2017-ben több helyszínen történik meg a villamoshálózat bővítése, transzformátor állomás építése. Már a tervezés szakaszában van az a 100 millió forintot meghaladó munka a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel együttműködve, amelynek során a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő Tram Train nyomvonalába eső villamos művek és berendezések kiváltása megtörténik. A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő DÉMÁSZ kiemelten kezeli ezt a fejlesztést, ezzel hozzájárul a kormány és az Európai Unió támogatásával épülő villanyvasút megvalósításához. A villanyvasút létrejötte segíti a régiós munkaerő mobilitást a két város között. „2017. februárjában az ENKSZ lett a DÉMÁSZ új tulajdonosa. Ezzel elindult áramszolgáltatás üzletág kiépülése, és jelenleg 775 ezer fogyasztót lát el árammal az ország déli, dél-keleti részén a Nemzeti Közművek. Felelős szolgáltatóként mindent megteszünk annak érdekében, hogy fogyasztóink számára biztonságos, minőségi szolgáltatást nyújtsunk, ezért kiemelten foglalkozunk az ehhez szükséges fejlesztésekkel. Az idei évben a fejlesztéseket intenzív munkával felgyorsítjuk, hogy hozzájáruljunk az ott élők és a vállalkozások fejlődéséhez.” – mondta

Kóbor György

az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, a DÉMÁSZ Zrt. vezérigazgatója. A hódmezővásárhelyiek korszerű villamosenergia-ellátása érdekében több helyszínen minőségjavító beruházást, vezetékbővítést és új transzformátor állomás üzembe helyezését, valamint a tervezési folyamatok előremozdítását is vállalja a DÉMÁSZ. Az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálására egyeztetések kezdődtek az önkormányzattal az ügyfélszolgálati iroda működtetéséről és a belvárosba történő áthelyezéséről. Mindezek mellett az áramszolgáltató a hálózat biztonságát szolgáló gallyazási tevékenység során is együttműködik a hódmezővásárhelyi önkormányzattal a jövőben. A DÉMÁSZ 2017-re tervezett saját forrásból megvalósított beruházásaival hozzájárul Hódmezővásárhely dinamikusan fejlődő gazdasági életéhez és a lakosság biztonságos villamosenergiaellátáshoz. A városi közvilágítás minőségi javításában is jelentős szerepet vállal a DÉMÁSZ. A szolgáltató szakemberei elvégzik 25 kandeláber műszaki állapotfelmérését, 60 kandelábert pedig átfestenek és a megrongálódott kandeláber ajtókat kicserélik, a hiányzókat pótolják. A közvilágítási szakaszhibák megelőzését célozza az a 6 millió forint értékű munka, amelynek során közvilágítási célú kábelfelújítást végeznek majd. Mindezen fejlesztésekről és beruházásokról hamarosan együttműködési megállapodást kötnek az érintettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.